Szűkül a lapos képernyős tévék piaca

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A fogyasztók óvatosabban költenek, ezért az idén szűkül a lapos képernyős tévék piaca, miután az ilyen készülékek forgalma az utóbbi időben afféle "jólétmutatóvá" vált a fogyasztói vagy afelé törekvő társadalmakban. A plazmatévék kereslete az idén várhatóan csak 5 százalékkal nő világszerte, miután tavaly 24 százalékkal nőtt a forgalom. Kisebb, de azért így is meredek visszaesés várható a folyadékkristályos képernyőjű tévék keresletében: a gyártók idén 17 százalékkal többet értékesíthetnek, mint tavaly, miután tavaly 29 százalékkal nőtt a forgalom, a DisplaySearch ágazati piackutató cég új előrejelzése szerint.

Az előrejelzés azzal kapcsolatban jelent meg, hogy pénteki sajtóértesülés szerint a japán Panasonic Corp. visszafogja két új japán üzemének építését. Az eredetileg tervezettnél 20 százalékkal kevesebbet, 450 milliárd jent költ rájuk, vagyis kevésbé növelik a cég összkapacitását, írta a japán Nikkei üzleti napilap pénteken. Az egyik üzemben plazmapaneleket gyártanak májustól, a másikban folyadékkristályos kijelzőket készítenek jövő januártól. A Panasonic a világ legnagyobb plazmatévégyártója a dél-koreai Samsung Electronics Co Ltd és az LG Electronics Inc. előtt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!