Válság és a színlelt demokrácia

A válság - akárcsak a fellendülési periódusok - kiélezik a szociális feszültségeket. A mostani globális krízis azonban Magyarországon több más folyamathoz is kapcsolódik. Lengyel György szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint a válság nem egyszerűen pénzügyi természetű nálunk, hanem sokkal súlyosabb: a demokratikus konszolidáció esélyeit érinti. A Medián kutatási igazgatója, Karácsony Gergely ugyanakkor arról beszélt az [origo]-nak, hogy a lakosság egyre borúlátóbban ítéli meg a jövőt.

Visszatérve a válság magyar specialitásaira, Lengyel György szerint itthon három, egymástól látszólag különböző folyamat rakódik egymásra. Az egyik hatás a gazdasági válságból adódó közvetlen következményeké.

A felmérések szerint az emberek háromnegyede máris úgy gondolja, hogy tartós és mély a válság, amely azonban csak bizonyos rétegeket érintett eddig a szociológus véleménye szerint: a közszférában dolgozókat, akiket a 13. havi bér - részleges - megszüntetése fenyeget, illetve a nyugdíjasokat, akiket a 13. havi nyugdíj - szintén részbeni - eltörlése érinthet, továbbá a húzóiparágakban foglalkoztatottakat, akiket a munkanélküliség fenyeget.

A válság másik vonulata egy olyan tényezőnek tudható be, amely látszólag nem függ össze a gazdasági krízissel. Az orosz-ukrán energiaválságról van szó, amely sokkszerűen következett be, immár nem először, de minden eddiginél drasztikusabban. Hiszen idén már előfordult az is, ami még sosem: Oroszországból és Ukrajnából egyetlen köbméter gáz sem érkezett Magyarországra.

Világpolitika, gázválság és Oroszország

Mindennek az okai elsősorban világpolitikai eredetűek, ám a 2009-es gázvita minden korábbinál súlyosabb alakulásában az általános válság is közrejátszik. Arról van ugyanis szó, hogy Oroszországban tavaly az év elején még 6-7 százalékos volt a gazdasági növekedés, ami az év végére, decemberre hirtelen negatív tartományba, -1,1 százalékra zuhant. Oroszországot ugyanis két tényező sodorja veszélybe: az általános, globális gazdasági válság lassító hatása, és az, hogy az oroszok által kitermelt nyersanyagokra nincs elég kereslet, és zuhan a fémek, illetve a kőolaj ára.

Mindez együttesen a moszkvai gazdaságpolitika mozgásterét is beszűkíti. A gázexport jelentősége ezért a korábbinál nagyobb, hiszen ebben az ágazatban nincs valódi piac, a vezetékek vonalvezetése befolyásolja az árpolitikát (ahová csak kevés vezeték megy, az az ország jobban kiszolgáltatott, és kénytelen többet fizetni) és az energiahordozó lehetséges célpiacait.

A 2009 januárban ismét kiéleződő gázvita Lengyel György szerint széles rétegeket rendkívül keményen fenyeget itthon, bár a magyar gáztartalékok állítólag elegendők a lakosság ellátásának, fűtésének több hónapig való biztosítására. Ilyen helyzetekben megint a társadalmi konfliktusok erősödhetnek fel, miközben a szolidaritásnak kellene erősödnie. Lengyel szerint ennek az államok közötti viszonyokra is hatása lehet, nemcsak a belső szociális problémákra.

Az elit felelőssége sokkal nagyobb

Amikor például Szerbiában, pontosabban a Vajdaságban, Újvidéken leállt a fűtés az energiaválság egyik leghidegebb és legreménytelenebb napján, a szerbek - akiknek nem volt elég gáztartalékuk - a magyarokhoz fordultak segítségért. Lengyel szerint igen fontos, a közvetlen hasznon messze túlmutató, szimbolikus gesztus, ha Magyarország segít a vajdasági nagyvároson, Újvidéken, és saját - szűkös, de több hónapra elegendő - tartalékaiból juttatott Szerbiának. (Ez meg is történt, sőt azóta Bosznia-Hercegovina és Horvátország is kapott tőlünk földgázt.)

A professzor szerint jól látszik, hogy válság idején a társadalmi szolidaritásnak sokkal nagyobb szerepe lehet, mint bármilyen más periódusban. Ebben az elitek felelőssége sokkal nagyobb, mint bármilyen más rétegé, és az államközi segítségnyújtást is nyilvánvalóan a társadalmi elitnek kell irányítania.

Magyarország nem halad

Magyarország azonban nem halad ezen az úton, és Lengyel ezzel át is tért a válság harmadik tényezőjére. Itt a mélyrétegekben zajló folyamatról, a válság társadalmi-politikai vetületéről van szó, amely a rendszerváltás álmait omlaszthatja össze nálunk. A stabil, működőképes demokráciába vetett hit gyengüléséről beszélt ennek kapcsán a gazdaságszociológia professzora.

A működő demokrácia helyett szerinte színlelt demokrácia lehet ugyanis kialakulóban Magyarországon, és ebben megintcsak az elitek felelőssége a legnagyobb, de természetesen más rétegek is szerepet játszanak a kialakulásban. Lengyel szerint egyre több jele van annak, hogy a demokrácia játékszabályait senki nem akarja betartani, és csak színlelik ezt a szereplők.

A normakövető (törvénytisztelő, szabályokat betartó) magatartás válik így szinte érthetetlenné, meg nem értetté. Lengyel és szerzőtársa, Ilonszki Gabriella erről egy éppen most megjelenésre váró munkájukban írnak, amelyet a Politikatudományi Szemle januári számában fognak publikálni.

Színlelt kapitalizmus, színlelt demokrácia

Leopold Lajos nyomán fogalmazta újra Lengyel és Ilonszki a hazai demokráciaértelmezéseket. Leopold szerint ugyanis a huszadik század elején kialakuló magyar kapitalizmus idején túlzott volt az állami megrendelésektől való függés és a centralizáció, és inkább színlelt kapitalizmusként jellemezhető ez a korszak.

Lengyel és Ilonszki most azt vizsgálja tanulmányában, hogy a mai magyar politikai berendezkedés színlelt demokráciának tekinthető-e. Szerintük ugyanis ha a demokratikus intézmények feltételei közt az elit és a társadalom jelentős csoportjai nem tanúsítanak normakövető magatartást, akkor tényleg beszélhetünk tettetett demokráciáról.

Lengyel és Ilonszki arra a következtetésre jut végeredményben, hogy a válság nem egyszerűen pénzügyi természetű nálunk, hanem sokkal súlyosabb: a demokratikus konszolidáció esélyeit érinti. Jóllehet a krízis a magyar elitet is a párbeszédre kényszerítette, ez nem belső elhatározásból, hanem külső kényszerből történt, vagyis inkább negatív, mint pozitív folyamat eredménye.

Ugyanakkor látnak egy érdekes, valóban konszenzusos jellegű tendenciát, ami akár tényleg kedvező irányban fejlődhet tovább: azt, hogy Magyarország jövőjét illetően a vezető csoportok túlnyomó többsége az európai integráció mellett foglal állást. Hangsúlyozzák azt is: nemcsak az eliten belül, hanem az elitek és a teljes népesség között sincs nagy különbség az Európai Unióhoz való pozitív hozzáállásban.