Harmincmilliárdot kap az államtól az FHB

Vágólapra másolva!
Az FHB Jelzálogbankba beszáll az állam. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett cég kedd reggel közölte, kérésére a magyar állam 30 milliárd forintos tőkeemelést hajt végre a bankban.  Az FHB a múlt héten a hitelcsomagból is kapott. Veres János pénzügyminiszter azt mondta, más pénzintézetekkel is tárgyalnak támogatásokról.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Valutaalap hitelkeretéből finanszírozott tranzakcióra a bankoknak történő segítségnyújtásról szóló, úgynevezett stabilizációs törvény ad lehetőséget. A tőkejuttatás deklarált célja, hogy az FHB hozzájáruljon a jelzáloghitel-piac stabilizációjához, a kis- és középvállalkozások, valamint a lakosság hitelezésének a fejlesztéséhez.

A tőkeemeléshez kapcsolódóan a cég a szóban forgó törvényben meghatározott különleges osztalékelsőbbséget biztosító részvényeket, továbbá 1 darab különleges vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi részvényt bocsát ki, ezeket az értékpapírokat az állam jegyzi le - áll az FHB közleményében.

Nem ingyen adja az állam

Az állam nem ingyen adja a tőkejuttatást - hangsúlyozta Veres János pénzügyminiszter. Az államot az osztalékelsőbbségi részvények után az általános tartalék megképzése utáni adózott eredmény terhére kifizethető osztalékalapból a kibocsátási érték átlagosan 10,5 százaléka illeti meg osztalékként, ami a névértékre vetítve 68,2 százalék.

Az államnak már most is vannak a törvénynek megfelelően delegált tagjai az FHB igazgatóságában és felügyelő bizottságában - emlékeztetett Veres János pénzügyminiszter a megállapodást ismertető sajtótájékoztatón. Növekvő befolyását az állam arra használja fel, hogy ellenőrizze, a tőkejuttatás eredményeként megvalósulnak-e a kitűzött célok.

Gyuris Dániel, az FHB vezérigazgatója emlékeztetett arra: az állam által korábban az FHB-ba befektetett tőke tízszeresen megtérült (az állam 10 év alatt 8 milliárd forintot fektetett az FHB-ba, s a privatizáció két ütemében 80 milliárd forint bevételhez jutott).

650 forintos árfolyam

A részvényeket 650 forintos árfolyamon bocsátja ki a pénzintézet. Az állam a bank adózott eredménye terhére jogosult osztalékra, melynek mértéke 10,5 százalék az árfolyamértékre vetítve. Az újonnan kibocsátandó részvények 41,15 százalékos részesedést képviselnek, így az állami tulajdon hányad a múlt év végi 4,11 százalékról 43,57 százalékra emelkedik - derül ki az FHB közleményéből.

A kibocsátandó osztalékelsőbbségi részvények nem rendelkeznek szavazati joggal, ezért a szavazati arányok nem változnak. Az újonnan kibocsátandó részvények egyike sem alakítható törzsrészvénnyé és a kibocsátást követő ötödik év elteltével gyakorlatilag bevonásra kerülnek, így a tőkeemelés nem hígítja a jelenlegi részvényállományt. (A tőkeemelésre vonatkozó javaslatot az FHB igazgatósága a cég 2009. április 28. napján tartandó közgyűlése elé terjeszti. A közgyűlés alaptőke emelésről szóló határozata a tőkeemelés feltétele, így a tőkeemelés végrehajtása várhatóan 2009 májusában valósulhat meg.)

"Az FHB-csoport a banki átlag feletti tőkemegfeleléssel rendelkezik, a prudens hitelkihelyezési és kockázatkezelési gyakorlatának köszönhetően a Csoport hitelportfoliójának minősége kíváló. A tőkeemelés révén megteremthető a háttere annak, hogy az FHB Bankcsoport hozzájárulhasson a pénzügyi szektor konszolidációjához, a részt vegyen a pénzügyi szolgáltatások piacának stabilizálásában és megerősítésében, valamint hozzájárul az FHB Bankcsoport stabilitásának javításához, ezáltal aktív tőkepiaci szerepének erősítéséhez, és a Magyarországgal kapcsolatos befektetői bizalom helyreállításához"- fogalmazt az bank állami tőkeinjekció kapcsán kiadott közleménye.

Hitelt is kapott az FHB

A most bejelentett tőkeemelést megelőzően, a múlt héten jelentették be, hogy az FHB - és az OTP - komoly hitelt kap az államtól: a Nemzetközi Valutaalaptól származó forrásból két részletben, összesen 400 millió euró összegű kölcsönt kap a társaság piaci feltételek mellett.

Az állam által az FHB-nak nyújtott kölcsön lejárata 2012. november 11. A társaság a kölcsönt - egy 2010 novemberéig tartó türelmi időszak lejártát követően - nyolc negyedév alatt egyenlő részletekben fizeti vissza. A kapott forrásból az FHB Bankcsoport elsősorban lakossági hiteleket (lakáshiteleket) folyósít majd. Mindemellett kis- és közepes vállalkozásoknak is ad kölcsönöket. A kölcsön fejében az FHB-csoport vállalja, hogy hitelezési aktivitását nem csökkenti, hitelállományát a 2008 decemberi szinten tartja.

Az MFB és az Eximbank is kérhet

A kormány más pénzintézetekkel is tárgyalásokat folytat az IMF forrásból elkülönített banktámogató csomag igénybevételéről - jelentette be Veres János, de nem árulta el, hogy a csomag tőke- vagy garanciarészére van érdeklődés. Az MTI információi szerint a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és az Eximbank érdeklődik a garanciarész iránt.

A miniszter egy - az újságíró szerint viccnek szánt - kérdésre tagadta, hogy a tőkeemelésre még rendelkezésre álló 270 milliárd forintot az OTP Banknak adja az állam. "A kérdést komolyan kell venni, mert tőzsdei cégről van szó, és nem szeretném, ha félreértés lenne" - mondta a miniszter.

A parlament által tavaly decemberben elfogadott stabilizációs törvény szerint az IMF hitelből elkülönített 600 milliárd forintos csomagból 300 milliárd forintot tőkejuttatásra, további 300 milliárd forintot pedig állami garancia révén a banki likviditás növelésére lehet felhasználni.

Hivatalos célkitűzés: versenyben tartani a hazaiakat

A csomag célja az, hogy a Magyarországon működő, magyarországi székhellyel rendelkező pénzintézetek ne kerüljenek versenyhátrányba azokkal a bankokkal szemben, amelyek anyabankjai Európa más országaiban jelentős állami segítséghez, tőkéhez jutottak.

Veres János hangsúlyozta: a kormány nincs kényszerhelyzetben, hogy a rendelkezésre álló pénzt határidőre, mindenképpen el kellene költenie. Hozzátette: ha szükséges, a keret mindkét irányban változtatható a partnerekkel kötött megállapodás módosításával.

A miniszter elmondta: a garanciarészre vonatkozó szabályozást a kormány már elfogadta, csak még nem hirdették ki, így, ha a helyzet úgy hozná, a csomag garanciarészére is meg tudna állapodni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!