Vágólapra másolva!
2024 szeptemberében Budapesten rendezik a 45. sakkolimpiát, az egyik legrégebbi, világbajnoki rangra számot tartó nemzetközi eseményt. A budapesti sakkolimpia apropóján összegyűjtöttük a legérdekesebb történeteket, amelyek az eddigi bajnokságok során okoztak döbbenetet.

Az első sakkolimpiát 1924-ben, a VIII. nyári olimpiai játékok során rendezték Párizsban, a másodikra pedig két évvel később került sor Budapesten, amelyet meg is nyert a magyar csapat. Az első két eseményt még nem ismerték el hivatalos sakkolimpiának, de az 1927-ben rendezett viadalt már igen. Ezt meg is nyerte a magyar csapat, amely egy évvel később megvédte címét. Magyarország 3 arany-, 7 ezüst- és 2 bronzérmet nyert az eddigi sakkolimpiákon, összesített eredményei alapján pedig a magyar csapat szerezte a legtöbb pontot és nyerte a legtöbb mérkőzést. Hazánkban az elmúlt időszakban ugyan veszített jelentőségéből a sakk, de 2024 szeptemberében ismét Magyarországon kerül sor a sportág egyik legrangosabb eseményére. Sakkolimpia Budapest, 2024. Jöjjön pár nagy sztori a múltból.

sakkolimpia
A budapesti sakkolimpia egyik magyar versenyzője, Rapport Richárd
Fotó: International Chess Federation/Twitter

A második világháború kitörésének napján kezdődött az 1939-es sakkolimpia

1939-ben először rendezték meg a tengerentúlon a rangos eseményt, a Buenos Aires-i sakkolimpián éppen a II. világháború kitörésének napján, szeptember 1-jén kezdődött meg a tizenhatos döntő. A sakkozók borzasztóan nehéz helyzetbe kerültek, de a legendás orosz nagymester, Alekszandr Aljechin közreműködésének köszönhetően Angliát leszámítva valamennyi csapat a folytatás mellett döntött.

Németország és Lengyelország küzdött az aranyéremért - Magyarország ezen a tornán nem indult - a két esélyes egymással nem játszott, előre megállapított 2-2-es döntetlent könyveltek el, elkerülve a háborús helyezet okozta konfliktus mélyítését. A sakkozók többsége - köztük a győztes németek valamennyi játékosa - a torna után nem tért haza Európába, Németország ekkor győzött először és egyben utoljára sakkolimpián.

Palackkal ütötték le egy bárban a világ legjobb sakkozóját

Az 1966-os kubai viadalon az első öt fordulóról hiányzott a nyolcszoros sakkolimpiai bajnok Mihail Tal, akit nem egy trópusi betegség döntött le a lábáról Havannában. 

A szovjet sakklegendát a verseny kezdete előtt egy bárban leütötték egy palackkal, mert egy férjes asszonyt akart elcsábítani. 

A havannai tornát máig az egyik legjobban szervezett sakkolimpiának tartják, Fidel Castro presztízskérdést csinált belőle, ugyanis elképesztő összeget, ötmillió dollárt költött rá.

Mihail Tal furcsa esemény főszereplője lett az 1966-os sakkolimpián
Fotó: fide.com

A furcsa esetek sorát bővíti Viktor Korcsnoj története, aki 1970-ben a szovjet csapat tagjaként okozott döbbentet azzal, hogy a spanyolok elleni mérkőzésen nem jelent meg időben, mert elaludt, és így természetesen kikapott.

Botrányos csalás a magyarok ellen

1978-ban a magyar aranygeneráció felért a csúcsra, a Portisch Lajos vezette csapat megnyerte a Buenos Airesben rendezett sakkolimpiát. Két évvel később a Portisch Lajos, Ribli Zoltán, Sax Gyula, Csom István, Faragó Iván, Pintér József összetételű együttes még jobban szerepelt, de a svájci rendszerű tornán a magyar és a szovjet csapat között holtverseny alakult ki az első két helyen. Az első helyről a skót-görög meccs döntött, a mienk balszerencséjére a skótok legjobb játékosa hazautazott, de 1,5 pontot még így is szerezhettek volna, ami kedvező lett volna a magyaroknak. A szovjetek sakkozója, Garri Kaszparov azonban "szekundált", tehát súgott a görögöknek, akik végül 3,5-0,5-re nyertek. Ennek köszönhetően a szovjetek másfél Bucholz-ponttal Magyarország elé kerültek és megnyerték az 1980-as sakkolimpiát.

Portisch Lajos is úgy tudja, csalás miatt nyertek a szovjetek 1980-ban
Fotó: Mudra László

Én nem láttam, mert a saját játszmámmal voltam elfoglalva, de a többiek mesélték, Kaszparov súgott a görögöknek.

Csupán egy adalék ahhoz, hogy Kaszparovot miért nem zártam a szívembe" - idézte a Magyar Nemzet, miként emlékezett vissza a botrányos esetre a legendás Portisch Lajos.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!