A nyugat-európai részvényindexek többsége gyenge kezdés után, az első óra után már pluszban volt. A bizonytalanságot azonban továbbra is jelzi, hogy főleg a befektetőknek menedéket kínáló részvények péládul a gyógyszerpapírok erősödnek, miközben a bankrészvények tovább haladtak lefelé.
A legnagyobb tőkeértékű európai részvényeket tömörítő index - a FTSEurofirst 300 - 0,1 százalékos veszteséggel kezdett, az első óra vége felé 0,6 százalékos nyereségnél tartott. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE és a párizsi CAC szintén 0,1 százalékos mínuszban nyitott, később előbbi 0,6, utóbbi 0,7 százalékos pluszban volt.
A DAX azonban nem tudott fordítani, a frankfurti börze mutatója a rajt után 0,2 százalékkal gyengült, majd tovább süllyedt.