Röviddel 18 óra előtt az euró 272,55 forinton állt, jóval gyengébben a hétfő késő esti 275,00 forinos szintnél. Ugyanekkor a dollár 194,10 forintra gyengült a hétfő késő esti 195,17 forintról.
A kora délutánig tartó egészen kiváló hangulatban a forint 271-ig erősödött az euróval szemben, mígnem a nemzetközi piacokon később felerősödő eladói nyomás nagyjából a reggeli 272-273-as szintre tolta vissza a kurzust.
Összességében tehát jól tartotta magát kedden a magyar pénz, "annak ellenére, hogy délelőtt az IMF ismét komoly gazdasági egyensúlytalanságokra hívta fel a figyelmet. Az MNB háza tájáról is a mihamarabbi kamatcsökkentést latolgató nyilatkozatok érkeztek, ami rövid távon szintén a forint gyengülésének irányába mutat" - kommentálta a történteket Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője.
A további eshetőségekről úgy vélekedett, "ezeken a rég nem látott szinteken rengeteg a bizonytalansági faktor". (A forint utoljára januárban volt olyan erős, mint kedden kora délután.)
"Ha a tengerentúlon egészen a zárásig az eladók lesznek többségben, holnap könnyen visszapattanhat az euró/forint 275-ig is. Ugyanakkor elég nagyok voltak ma mindenütt a részvénypiaci mínuszok, így szerdán következhet egy erősebb nap is - akkor újra a 270-et veheti célba a hazai deviza az euróval szemben" - magyarázta Sörös Csaba.