A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A gazdasági válság súlyosan érinti a szlovákiai nyugdíjasokat is, a következő nyugdíjemelés lesz akkora mértékű, mint az utóbbi években - írta az Új Szó című szlovákiai napilap szerdán.
Vágólapra másolva!

Januárban legfeljebb 2-3 százalékos többletre számíthatnak a szlovákiai nyugdíjasok az előző években megszokott 6-7 százalékos emelésekkel szemben - írja a lap. A lassuló béremelkedés és a szinte nullához közelítő infláció ugyanis csak minimális emelésre ad lehetőséget. Az éves nyugdíjemelés mértékét a béremelkedés és az infláció átlaga teszi ki.

A Szociális Biztosító az idei első félévi értékeket veszi figyelembe januári emeléskor. Ezek az adatok egyelőre még csak előrejelzésen alapulnak, a statisztikai hivatal adatai szerint a májusi infláció 1,3 százalékos volt, és a termelő ágazatokban a bérek is mindössze 2,7 százalékkal emelkedtek. Ha ez lesz a félévi eredmény is, akkor a nyugdíjasok 2 százalékos emelést várhatnak.

Az átlagnyugdíj esetében (336 euró) ez mindössze 6,7 eurós emelést jelent, ami jóval elmarad a januári 6,95 százalékos - átlagosan 23 eurós - emeléstől.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!