Mabisz: A kisebb biztosítóknak komoly gondot jelenthet a különadó

Vágólapra másolva!
A biztosítási szektor kisebb szereplőit veszteségessé teheti a pénzügyi szektorra kivetendő különadó, ezért egyes cégek esetleg kivonulhatnak a piacról - mondta szerdán Kisbenedek Péter, a Mabisz elnöke.
Vágólapra másolva!

Ha a kormány által 200 milliárd forintra tervezett pénzintézeti különadóból 20 milliárd forintnál több jutna a biztosítókra, akkor a szektor nagyobb része ezt nem viselné el károsodás nélkül - mondta Kisbenedek Péter a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnöke szerdán.

A különböző pénzügyi ágazatokra jutó többletterhet az államnak kell elosztania, az érdekképviseletek erre nem alkalmasak. Az adó kivetése amúgy is az állam dolga - mondta az elnök és hozzátette: a szektoron belüli felosztást viszont a szakmai szervezetek végezhetik, a Mabisz elnöksége ezzel már foglalkozott, és a jövő héten rendkívüli közgyűlést is tartanak az ügyben.

Biztosítók távozhatnak

A felosztással kapcsolatosan - a kormánnyal folytatott konzultáció során - a biztosítók jelezték, hogy a pénzügyi válságot nem ők okozták, az amerikai AIG-n kívül más biztosító konszolidációban nem részesült, így az államok többsége a bankoktól akarja visszaszerezni a beléjük invesztált pénzt.

Emellett a bankok nyereségessége is magasabb, mint a biztosítóké - közölte Kisbenedek, aki elmondta azt is, hogy a különadó miatt veszteségessé váló biztosítók tulajdonosai pedig tőkeemelésre kényszerülnek, és amelyik ezt nem teszi meg, az inkább kivonul a magyar piacról, ami pedig a verseny csökkenését eredmnényezheti.

Még semmi konkrétumot nem lehet tudni

Egyelőre semmi biztosat nem lehet tudni az Orbán Viktor gazdasági akciótervében szereplő bankadó részleteiről. A kormányfő egyértelművé tette, hogy az idén 200 milliárd forint bevételt vár a pénzügyi szektor szereplőitől. A beszedés módjáról lehet vitatkozni, az összegről nem - közölte Orbán.



Alapkezelők még nem tudják kell-e fizetniük

Temmel András, a Befektetési Alapkezelő Országos Szövetségének főtitkára is beszélt szerdán a különadóról. Szerinte az alapkezelőknek még nincs hivatalos információja arról, hogy kell-e bankadót fizetniük.

A főtitkár szerint alaposan meg kellene fontolni, hogy ki viseli a terhet, és annak milyen következményei lesznek, mielőtt bármilyen döntés születik. "Ha olyan adóterhelés jelenne meg, ami versenyképtelenné teszi a hazai tevékenységet (...), akkor ki lehet vinni a tevékenységet, néhány papírt kell csak aláírni hozzá. Kifejezetten attól félünk, hogy a túladóztatás ilyen következményekkel járna - mondta Temmel András.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!