A társaság tehenészeti telepének korszerűsítésére és a biogázüzem építésére mintegy 800 millió forint támogatást nyert el az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból - mondta az átadáson Friebert Miklós, a cég vezérigazgatója.
Az 1 milliárd 21 millió forintból felépített, 628 kilowatt/óra kapacitású biogázüzem által termelt áramot az E.ON-nak értékesítik, a 680 kilowatt/óra hőenergiát a zrt. telephelyein szociális és üzemi célokra használják fel - tette hozzá a cég vezetője.
A vezérigazgató utalt arra, hogy a beruházás a gazdasági válság miatt késett és a tervezettnél többe is került; ismertetése szerint a napi 80-90 köbméternyi hígtrágyát felhasználó üzemre fordított költség nyolcéves megtérülésével számolnak.
Mint mondta, a Pannónia Zrt. kétirányú fejlesztésbe kezdett azzal, hogy korszerűsítette a tehenészeti telepét, és véglegesen megoldotta a trágyaelhelyezés problémáját. Ma Magyarországon az ezekhez hasonló telepek tudnak versenyben maradni - jegyezte meg.
Friebert Miklós utalta arra, hogy a pályázati támogatással 796 millió forintból két, egyenként háromezer négyzetméteres istálló, egy 200 férőhelyes borjúnevelő, valamint több istállót felújítása már 2009. májusban elkészült.
A Pannónia Mezőgazdasági Zrt. 1600, kettős hasznosítású magyar tarka szarvasmarhát tart, évi három és fél millió liter tejet állít elő. A cégvezető közlése szerint a társaság 2009-ben egymilliárd forintos árbevételét fele-fele arányban az állattenyésztésből és a növénytermesztésből érte el.