Emelkedő nyitást, és magas forgalmat várnak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett piaci szakértők. Králik István, a KBC Securities üzletkötője az amerikai és a német előrevetítő indexek alapján 1 százalék körül erősödő nyitást vár pénteken. A nap első felében ebben a tartományban oldalazhatnak tovább a piacok, majd délután az érkező makroadatok - amerikai infláció és fogyasztói hangulat index - adhatnak irányt a kerekedésnek.
Érdemes figyelni a Mol árfolyamát, amely az utóbbi napokban is sokat változott - mondta az üzletkötő. Korábbi piaci pletykák szerint - ezeket később a magyar kormány cáfolta - az állam részvényenként 27 ezer forintért venné meg az orosz Surgutneftegas (Szurgtunyeftyegaz) tulajdonában lévő 21,1 százalékos Mol-pakettet. A Mol-lal kapcsolatos legfrissebb hír, hogy sajtóértesülések szerint távozik a Mol Nyrt. éléről Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató, helyét Kocsis István veheti át, aki több állami cég felső vezetői posztját töltötte már be.
Szűcs Lajos, a QUAESTOR Zrt. üzletkötője ugyancsak kisebb tartományú pozitív nyitást vár. Elmondta: a hét utolsó kereskedési napján - a határidős kifutások miatt - magasabb forgalom, valamint az várható, hogy a BUX 23 750 pontra, az OTP árfolyama pedig 5000 forint közelébe megy fel. Délután az amerikai inflációs adat befolyásolhatja a kereskedést, illetve az is fűtheti a piacokat, hogy a Goldman Sachs "megszellőztette", hogy a Fed újabb gazdaságélénkítő célú kvantitatív lazításra készül.