Alekosz győzelme minimum 9 millió forinttal gyarapítja az államkasszát

Való Világ, VV, döntő, Finálé, Jerzy, Éva, Alekosz,
Vágólapra másolva!
Első látásra szép summát, több mint 50 millió forintos fődíjat kap Alekosz a Való Világ negyedik szériájának megnyerésével, amivel az állam is jól jár. A nyeremények ugyanis adókötelesek, a fődíj adóvonzata pedig legkevesebb 9,3 millió forint, amit a tévécsatornának kell kifizetnie.
Vágólapra másolva!

Alekosz nyerte meg a kocsit, a lakást, az egzotikus nyaralást és a 12 millió forintot, miután 56 százalékkal megverte Jerzyt a Való Világ vasárnapi záróshow-jában. A győztesnek járó díj értéke több tízmillió forint, így az adóvonzata sem elhanyagolható.

A fődíj értéke nem állapítható meg pontosan: az RTL Klub szóvivője, Dobsi Adrienn az [origo]-nak elmondta, hogy a partneri megállapodások miatt a csatorna nem árulja el a nyeremény teljes értékét. Pontosan csak a pénzbeli nyeremény meghatározható, ez bruttó 12 millió forint, emellett a győztesnek jár egy autó, egy 51 négyzetméteres, új építésű, 65 négyzetméteres terasszal rendelkező lakás a Corvin Sétányon, illetve egy luxusutazás.

Ötvenmillió körül érték

A műsor nyertese egy 1,6 literes motorral szerelt Chevrolet Cruze autót kap, amelynek ára az interneten elérhető árlista szerint 4,295 millió forintról indul. (Az autó tesztjét itt olvashatja el.) Próbáltuk megkérdezni a győztes lakását felajánló - a Futureal csoporthoz tartozó - Cordiát, hogy mennyibe kerül a nyereménylakás, de a marketingosztálytól nem kaptunk választ a megkeresésünkre, csupán annyit tudtunk meg, hogy a győztesnek járó lakáshoz hasonló nincsen a Corvin Sétányon.

Az [origo] egy ingatlangügynöktől úgy értesült, hogy a szóban forgó társasházban lévő 51 négyzetméteres lakások ára 21 millió forintról indul, ez pedig 410 ezer forintot meghaladó négyzetméterárat jelent. A teraszok árát új építésű lakásoknál a legtöbb esetben féláron szokták számolni, vagyis a 21 millió forinthoz hozzájön 13,3 millió forint, így a lakás ára legkevesebb 34,4 millió forint. (A lakás a műsorban elhangzó reklámok szerint exkluzív kialakítású, ami további értéknövelő tényező, de arról nincs információnk, hogy ez pontosan mennyivel dobja meg az árát.) A lakás és az autó értéke tehát 38,7 millió forint, amiben nincs benne az luxusutazás értéke. Utóbbinak pontos érétkéről nincs információnk.

Milliós adóbevétel

A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint a nyereményekből származó bevételt teljes egészében jövedelemnek kell tekinteni, ami után adózni kell, de a törvény megkülönbözteti a pénzbeli és nem pénzbeli nyereményt. A 12 millió forintos pénznyereménynek az adója 16 százalék, ami a kifizetőt, azaz a tévécsatornát terheli. Vagyis a tévécsatorna a pénznyeremény után 1,92 millió forintot köteles befizetni, így a győztes összesen valamivel több mint 10 millió forintot tehet zsebre készpénzben.

A nem pénzbeli nyereménynél a törvény szerint a kifizetőt terhelő adó alapja a nyeremény szokásos piaci értékének 1,19-szerese. Az adóalap tehát a lakás és az autó után 46,053 millió forint, ennek a 16 százaléka pedig 7,368 millió forint. A győztes fődíja után a tévécsatornának így összesen több mint 9,3 millió forintot kell személyi jövedelemadóként befizetnie. (A nem pénzbeli nyereménynél a 1,19-es szorzó miatt a 16 százalékos szja-kulcs valójában 19,04, vagyis a 38,7 millió forintos érték után a valójában fizetendő adó 19,04 százalék.) Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő az [origo]-nak elmondta: a nem pénzbeli nyeremény után nem kell járulékot fizetni. A nyeremény ugyanis külön adózó jövedelemként adózik, ezeknél a jövedelmeknél pedig csak az értékpapír-kölcsönzésből; az osztalékból, vállalkozói osztalékalapból; árfolyamnyereségből és a termőföldnek nem minősülő ingatlan bérbeadásából származó jövedelem járulékköteles.

Egy, az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó adószakértő elmondta, ha nincs a győztes és az RTL Klub között valamilyen jogviszony, akkor a pénzbeli nyeremény - 12 millió forint kifizetése - egyéb jövedelemnek is minősülhet. Ebben az esetben a 127 százalékos adóalapra számítva kell 16 százalékot levonni, ez azt jelenti, hogy a 12 millió forint ténylegesen 20,32 százalékkal adózik, vagyis 2,44 millió forint lesz az személyi jövedelemadó. A tévécsatornának mint kifizetőnek pedig további 27 százalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetnie a bruttó összeg után, ez pedig 3,24 millió forintot jelentene. "Az is felmerülhet adózási szempontból, hogy önálló tevékenységből származó jövedelemként kell kezelni a nyereményekből származó jövedelmeket" - mondta a szakértő, és hozzátette: ha megbízási szerződést kötöttek a győztessel a tevékenység ellátása érdekében, akkor az ebből származó jövedelmet is így kell kezelni. Ebben az esetben az 1,27-es szorzóval számolt bruttó összeg után járulékokat kell fizetni. (Ez 7,5 százalékos egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékot és 7,665 millió forintos jövedelemig 10 százalék egyéni nyugdíjjárulékot jelent. A kifizetőnek pedig 27 százalékos mértékű társadalombiztosítási járulékot kell fizetnie a bruttó jövedelem után. A pontos értékeket csak a két fél között létrejött szerződés ismeretében lehet kikalkulálni.)

Illetékbevételt is hozhat a nyeremény

További bevételt jelenthet az államnak az autó és a lakás megszerzéséhez kapcsolódó illeték, ami általánosságban 4 százalék, de ez csak abban az esetben merül fel, ha a vagyontárgyak valóban a győztes tulajdonába kerülnek. (Ha csak használatba kapja meg őket, akkor nincs illetékfizetési kötelezettség.)




Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!