Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) a Boston Celtics csapatával bajnokságot nyert Derrick White egy kisebb csetepatéba keveredett az egykori egyetemének amerikai focimeccsén. Az olimpiai bajnok kosarast az egyik szurkoló inzultálta, majd a kalapját is leütötte a fejéről, majd egymásnak ugrottak a lelátón.

A Boston Celtics sztárja kilátogatott a korábbi egyetemi csapatának egyik mérkőzésére a hétvégén, ahol a Colorado Buffaloes csapott össze a Colorado State együttesével – derült ki a TMZ oldaláról. A párizsi olimpián aranyérmet nyerő amerikai kosárválogatott tagja kisebb balhéba keveredett a rivális szurkolókkal.

Indulatok a lelátón

Az egyik szemtanú elmondása szerint Derrick White egy heves vitába keveredett a Colorado State drukkereivel, miután a kedvenc csapata vezetést szerzett. A szituáció a harmadik negyedben jobban elfajult, miután a bostoniak kosarasának egykori egyeteme még nagyobb előnyre tett szert. Egy férfi megpróbálta megütni az NBA-bajnok hátvédet, aki azonban elhajolt az ütéstől, csak a homlokát súrolta a férfi ökle, így csak a kalapját tudta leütni a szurkoló. 

Derrick White egy kisebb csetepatéba keveredett az egykori egyetemének amerikai focimeccsén
Fotó: tmz.com

White azonnal revansot akart venni, de két férfi megállította a picit önuralmát vesztett játékost. Végül egy harmadik ember segítségével lenyugodtak az indulatok a lelátón, ahol többen is be akartak kapcsolódni a csetepatéba, de szerencsére komoly tettlegességre nem került sor. White csapata végül 28-9-es győzelmet aratott. 

A fogát adta a bajnoki címért

Derrick White-ot 2022-ben nagyon olcsón szerezte meg a Boston Celtics a San Antonio Spurs csapatától, és az elmúlt két évben az egész NBA egyik legjobb kiegészítő emberévé, valamint a Celtics-szurkolók kedvencévé vált. A hátvéd a Dallas Mavericks elleni döntő ötödik meccsén még az egyik fogát is elveszítette a csapata győzelme érdekében. A Boston a júniusi nagydöntőben 4-1-es összesítéssel verte meg a Dallas Maverickst, és begyűjtötte 18. bajnoki címét, ezzel a liga legeredményesebb klubja lett. A Celtics egyik leghasznosabb embere ezt követően egy négy évre szóló, 126 milliós kontraktust írt alá, így a vezetőségnek sikerült hosszabb időre egyben tartania a bajnokcsapatot, amely idén akár duplázhat is az NBA-ben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!