A keddi tőzsdei záróárfolyamok alapján a világ huszonöt legnagyobb piaci kapitalizációjú cégének listáját az Exxonmobil olajcég vezeti, amely 412 milliárd dollárt ér, a második helyen az Apple áll 348,5 milliárd dollárral, a harmadik pedig a kínai olajcég, a Petrochina közel 300 milliárd dolláros piaci értékkel. (A piaci kapitalizáció egy vállalat aktuális piaci értékét jelenti. Ezt az értéket a részvények számának és az tőzsdei árfolyamnak a szorzata adja meg.) Az Apple technológiai cég kedden közzétett, a piacon nagyon jónak értékelt gyorseredménye után a Concorde brókercég állította össze a listát, egységesen, dollárban számolva.
Az Apple minden korábbinál jobb negyedéves eredményt ért el az áprilistól június végéig tartó három hónapban. A technológiai ipar egyik legjelentősebb szereplőjének számító cég bevétele 82 százalékkal 28,6 milliárd dollárra nőtt, a nettó nyereség pedig több mint a duplájára 7,3 milliárd dollárra emelkedett.
A Concorde elemzése szerint Kína, pontosabban a kínai cégek súlyának növekedését mutatja, hogy az első öt cég között két kínai vállalat is található, a már említett Petrochina, és a legnagyobb kínai bank, az ICBC. A befektetők az utóbbi papír esetében nem túl optimisták, a várt 6,3-as árfolyam/nyereségi (P/E) mutató azt jelzi, hogy a kínai bankrendszerben komoly kockázatokat látnak a befektetők - ma minden pesszimista befektető a kínai hitelezési buborék végét és a nem teljesítő hitelek arányának jelentős emelkedését várja. (A P/E mutató az egyik leggyakrabban használt piaci mutató, amely jelzi az adott vállalat növekedési kilátásaira vonatkozó piaci várakozást.)
A Concorde szerint a Gazprom jövő évi 4-es P/E mutatója messze a szektorátlag alatt van, amiben szerepe van a Gazprom európai árazási prémiumának eltűnésével kapcsolatos várakozásoknak is. Emellett a brókrecég szerint a rossz szereplés annak a jelenségnek is köszönhető, melyet a piacon csak"orosz diszkontnak" neveznek: a kisrészvényesi jogok semmibe vétele, a gyenge intézményrendszer és jogbiztonság, az erős állami beavatkozás és a nem piaci alapon meghozott gazdasági döntések túlsúlya. Az elemzők szerint, ha Oroszországnak sikerülne egyszer ezen túllépnie, akkor jelentős értéknövekedés következhetne be az orosz részvényekben. Bár van erre utaló próbálkozás az orosz politikai elit egy része felől, de még az optimisták sem számítanak gyors és jelentős javulásra.
Helyezés | Cég | Ágazat | Piaci kapitalizáció (milliárd dollár) |
1. | Exxonmobil | olajipar | 412 |
2. | Apple | technológiai ágazat | 348,5 |
3. | Petrochina | olajipar | 298,9 |
4. | ICBC | bankszektor | 240,7 |
5. | Microsoft | technológiai ágazat | 232,2 |
6. | BHP Billiton | bányaipar | 229 |
7. | Royal Dutch | olajipar | 227,5 |
8. | IBM | technológiai ágazat | 224,3 |
9. | Chevron | olajipar | 216,1 |
10. | Nestlé | élelmiszeripar | 204,6 |
11. | Petrobras | olajipar | 200,1 |
12. | General Electric | elektronikai és nehézipar | 197 |
13. | CCB | bankszektor | 194,8 |
14. | technológiai ipar | 194,3 | |
15. | Berkshire Hathaway | bankszektor | 188,6 |
16. | China Mobile | telekommunikáció | 188,5 |
17. | Wal-Mart Stores | kereskedelem | 187,4 |
18. | Johnson & Johnson | fogyasztásicikk-gyártó | 182,9 |
19. | Procter & Gamble | fogyasztásicikk-gyártó | 180,3 |
20. | AT&T | technológiai ipar, telekommunikáció | 179,6 |
21. | HSBC Holdings | bankszektor | 170,6 |
22. | Novartis | gyógyszeripar | 170 |
23. | Gazprom | gázipar | 168,4 |
24. | Vale | bányaipar | 168,1 |
25. | Oracle | technológiai ipar | 165,3 |