A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

A forint vezette a mélybe a régiós devizákat

Vágólapra másolva!
Legutóbb több mint két évvel ezelőtt adtak a devizapiacon annyi forintot egy euróért, mint szerdán dél körül, az árfolyam 293 forint fölött is járt. Az [origo] által megkérdezett elemző szerint a forint indította el a régiós devizák gyengülését, az okok között pedig szerinte a nem konzekvens magyar gazdaságpolitika is ott van.
Vágólapra másolva!

Kövesse folyamatosan a forint árfolyamának alakulását!

Szerdán kora délután két és fél éves mélypontot ért el a forint az euróval szemben. A közös európai pénz árfolyama 293 forintra ugrott, a forint ennyire gyenge 2009 márciusa óta nem volt.

Később, két óra után megfordult a trend, az euró jegyzése 290 forint alá került, de az euró így is csaknem három forinttal erősebb maradt, mint a nap elején. A jelenlegi árfolyam majdnem húsz forinttal magasabb, mint az augusztus végi, 270 és 273 forint közötti értékek. Mint a legtöbb hasonló esetben, a forint most sincs egyedül a gyengüléssel, a régiós devizák is veszítettek az euróval szemben, de általában kisebb mértékben. Ez arra utal, hogy nemcsak a nemzetközi hatások gyengítik a forintot.

"A régiós devizák mai gyengülését egyértelműen a forint indította el, a folyamathoz a többi deviza kis késéssel csatlakozott" - mondta az [origo] érdeklődésére Gondi István, a Raiffeisen Bank devizakereskedője.

"A nemzetközi hangulat valóban nem javul, a görögországi adóssághelyzet megoldatlansága miatt folyamatos a nyomás az eurózónán, de úgy tűnik, hogy a forint mostani rossz teljesítménye mögött részben a magyar kormány gazdaságpolitikája áll" - mondta Gondi István. Példaként említette a végtörlesztések ügyét, mely szerinte érezhetően bizalmatlanná teszi a befektetőket. "A jelek szerint most kezd hatni, hogy a gazdaságpolitika nem konzekvens" - tette hozzá.

Gondi szerint látható, hogy néhány nagy londoni befektető elkezdte felszámolni a magyar állampapírkészletét, feltehetően attól való féltében, hogy esetleg Magyarországot is utolérheti egy olyan váratlan leminősítés, mint a héten Olaszországot. Kérdésünkre ugyanakkor azt mondta, tudomása szerint konkrét pletyka nincs még a piacon erről, de "érezhető, hogy kezd elveszni a bizalom". (Egy esetleges leminősítéssel bóvli kategóriába kerülnének a magyar államkötvények, és ilyen minősítésű papírokat a bankok nem tarthatnak a portfóliójukban, tehát gyorsan kellene szabadulniuk tőlük.)

A parlament hétfőn szavazta meg a devizaalapú hitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztését lehetővé tévő jogszabályt, mely százmilliárdos nagyságrendű veszteséget okozhat a magyar bankrendszernek. Matolcsy György gazdasági miniszter múlt pénteken több adó és járulékfajta megemelését is tartalmazó - ily módon az Orbán-kormány eddigi, az adók csökkentését fókuszba helyező politikájától eltérő - intézkedéseket jelentett be, kedden pedig azt közölte a tárca, hogy 18 százalékos minimálbér-emelést javasol 2012-re, az adórendszer átalakításának az alacsony jövedelműek keresetére gyakorolt hatásait ellensúlyozandó. A minisztérium egy, az átlagbér felett keresőkre kivetendő pluszteher bevezetését is jelezte, mely lényegében az idén bevezetett egykulcsos adó feletti második kulcsként működne.

A forint több napja tartó gyengülését tegnap rövid időre megtörte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bejelentése. Az MNB a devizatartalék terhére a végtörlesztésekhez szükséges összeget, igény esetén, a bankok rendelkezésére bocsátja - jelentette be Simor András jegybankelnök kedden a kamatdöntés utáni sajtótájékoztatón, majd hozzátette, hogy ennek pontos módját a napokban ismerteti a jegybank. A hír után estig folyamatosan erősödött a forint, és a reggeli, 291 forint feletti szintről 287 feletti árfolyamra gyengült az euró jegyzése.

A WRS nevű svájci rádió az internetes oldalán azt írta, kedden azért gyengülhetett a svájci frank az euróval szemben, mert a piacon elterjedt a hír, hogy a svájci jegybank újabb beavatkozást tervez a frank gyengítése érdekében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!