A jegyárakból, állami pénz nélkül kellene megtérülnie a kínaiak által a Liszt Ferenc repülőtérre építendő vonalnak - írja az Indóház.hu közlekedési, környezetvédelmi és utazási hírportál. A lap szerint Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója egy év végi sajtóbeszélgetésen azt mondta, hogy valamilyen koncessziós formában készülhetne a repülőtérre vezető vasút. Szarvas Ferenc azt egyértelműnek tartja, hogy nem közszolgáltatásról, hanem piaci vállalkozásról kell beszélni.
A MÁV vezetője a beszámoló szerint hangsúlyozta, hogy mindenképpen a meglévő vasúti technológiát és az európai illeszkedő megoldásokat kell alkalmazni. Az Indóház.hu szerint ez azt jelenti, hogy a jegyekből kellene megtérülnie a befektetésnek, állami támogatás nem lesz. A jegyárakat ugyanakkor a taxiárak alatt kellene megállapítani - mondta a MÁV vezetője.
Az Indóház.hu azt írja, hogy egy egymilliárd eurós hitelkeretből épülne a reptéri vasút. A kontingenst a Kínai Fejlesztési Bank (China Development Bank) biztosítja, az itthoni kihelyezést a Magyar Fejlesztési Bank intézné, éppen a ferihegyi vonal lehet az első így finanszírozott projekt.
Ahogy arról az [origo] is beszámolt tavasszal, Fellegi Tamás akkor nemzeti fejlesztési miniszter egy kínai lapnak adott interjújában azt mondta, hogy pekingi útja alkalmával több projekt is szóba került, amelyek között van egy a repülőteret a belvárossal összekötő gyorsvasúti beruházás is.
A kínai gyorsvasút terve már tavaly novemberben felmerült, Orbán Viktor miniszterelnök sanghaji látogatása végén közölte, hogy tárgyalt Ven Csia-pao kínai kormányfővel, akivel megállapodtak arról, hogy a két ország közötti lehetséges együttműködés terepe lehet az infrastruktúrafejlesztés, aminek értelmében a budapesti körvasút, illetve a Ferihegyi repteret és a belvárost összekötő gyorsvasút építésében is együttműködés várható Kínával.