A parlament elengedi a Magyar Televízió minden adó- és járuléktartozását, amelyet 2011 előtt halmozott fel a köztévé - ez az egyik módosító javaslat, amelyet a képviselők elfogadtak a 2012. évi költségvetés második körös módosító indítványairól tartott szavazáson. Az Országgyűlés ahhoz is hozzájárult, hogy a köztelevíziónak ne kelljen visszafizetnie az állam felé azt a támogatást, amelyet tavaly jogtalanul igényelt. A közmédia még egy segítséget kapott: az állam előzetesen lemondott arról az áfáról, amelyet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak kellene fizetnie a Kunigunda úti médiaszékház megvásárlásakor.
A parlament több mint négytucatnyi módosító indítványt is beépített a jövő évi költségvetésbe. Ezek - nem úgy, mint a két héttel ezelőtti első körös szavazásnál - már nem mozgathatják meg a kiadási és bevételi fő számokat, a hiányt sem változtathatják, csupán minisztériumon belül pakolgathatják a pénzeket. Elvileg. Azonban nagyvonalúan átnézett ezen szabály fölött egy esetben a kormány és a parlament. A kabinet akaratával összhangban a honatyák 3,5 milliárd forint kiosztására adtak felhatalmazást. A pénz még 2003-ban maradt meg, az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlására szánt összegből ennyi megmaradt. Most ezt a talált pénzt kívánja a parlament a hadigondozottaknak kiosztani. Ez nem egy új bevétel, viszont egy új kiadás, ezért növeli a hiányt az [origo] megítélése szerint, amit egy a költségvetési szabályokat jól ismerő közgazdász is megerősített.
Jól lobbizott a Vas megyei két fideszes képviselő, Bebes István és V. Németh Zsolt. A körmendi Batthyány kastély falkutatása 40 millióba kerül, ezt úgy biztosítja a két honatya, hogy a budapesti Szent György tér és a Mátyás templom rekonstrukciójára félretett összegből ennyit lecsípnek. Szintén ebből a pénzből vesznek el 23 millió forintot, és a szentgotthárdi barokk templom belső restaurációjára költik.
A Szent György tér és a Mátyás templom sínyli meg Rogán Antalnak azt az indítványát is, amely az Ópusztaszeri Történelmi Emlékparknak biztosít plusz 87 millió forintot, ebből 37 milliót a fővárosi tér és templom keretéből vesz el, 50 milliót pedig előadóművészeti támogatásból.
Nagy Andor is eredményes lobbitevékenységet folytatott a választókerületéért. Ipolytarnóc településen az ártéri lakóingatlanok "kiváltására", vagyis arra, hogy biztonságos helyen építsenek másik ingatlanokat, 50 millió forintot biztosítanak.
Orbán Viktor kormányfő protokolltevékenységére 500 millió forintot szánnak, a Miniszterelnökség más területeiről csoportosítják át a pénzt.
Egyetlen ellenzéki javaslatot fogadott be a parlament kormánypárti többsége: a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás egy KDNP-s képviselővel egyetemben 50 millió forinttal támasztja meg a Kárpát-medencei Magyar Jogsegély Szolgálatot, a pénzt egy tartalékból csípik le.
Az IMF-et és az EU-t ezek azonban kevésbé érdeklik, ellenben azzal az elfogadott indítvánnyal, amely szeptember végéig nem engedi felhasználni a 200 milliárd forintos országvédelmi és kamatkockázati tartalékot. Csak akkor lehetne a pénzt elkölteni, ha akkor a kormány úgy látja, a 2,5 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánycél nincs veszélyben.
A most beszavazott módosító indítványokat átvezetik a költségvetési törvényjavaslaton, és jövő hétfőn az egységes formára gyúrt költségvetés zárószavazását ejti meg a parlament.