A tűzzel játszanak a kalandor polgármesterek

Szorult helyzetben voltak, de fittyet hánytak a kockázatokra az elmúlt években súlyosan eladósodott önkormányzatok. Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester 20 milliárdos háborút vív a városának hitelező bankkal. Ha több nagy adósságot felhalmozott város makacsolja meg magát, akkor százmilliárdos lyukat kell betömnie az államnak az adófizetők pénzéből.

Ki kell vizsgálni, miért és hogyan adósodtak el az önkormányzatok az elmúlt években - mondta az [origo]-nak csütörtökön Lázár János, a több mint 20 milliárdos adóssággal küzdő Hódmezővásárhely polgármestere, amikor a képviselőtestület közgyűlése arról is döntött, hogy a polgármester folytassa az egyeztetéseket a város nagy értékű devizakötvényét 2006-ban lejegyző Erste Bankkal.

Az önkormányzatok adóssága legalább akkora problémát okozhat a bankoknak és az államnak is, mint a devizahitelüket törleszteni képtelen magánemberek. Az önkormányzati adósságcsapda lehetséges következményeit többen jelezték már.

A Magyar Nemzeti Bank szerint a magánszemélyek után a települések hitelei jelentik a következő bombát a bankrendszerben, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Kutató Intézete pedig "konfliktuskonténernek" nevezte a problémát, és többször felhívta a figyelmet számos kockázatra. Például arra, hogy miközben a rendszerváltás után az önkormányzatok folyamatosan veszítették el forrásaikat, egyre több állami feladatot kaptak meg. Az önkormányzati rendszerre jellemző pazarlás pedig komoly problémákat fog még okozni, és végső soron az államnak kell majd a zsebébe nyúlnia.

Nem csak Lázár spekulált

Nem egyedülálló az, ami Hódmezővásárhelyen történt, mondta Vigvári András, a Budapesti Gazdasági Főiskola intézetvezető egyetemi tanára. Az ÁSZ januárban megszüntetett Kutató Intézetének egykori tudományos kutatója szerint sok önkormányzat - leginkább megyei jogú városok, városok és megyék önkormányzata - bocsátott ki 2006 és 2008 során devizakötvényt, hogy abból részben a folyó működési költségeit fedezze, rövid lejáratú hiteleit hosszú lejáratúakra cserélje, EU-s pályázati önrészt biztosítson maga számára, vagy spekuláljon.

Az ÁSZ korábbi Kutató Intézete településtípusonként vizsgálta meg az elmúlt években az önkormányzatok eladósodását, és arra jutott, hogy a legrosszabb helyzetben a saját bevétellel (helyiadó-kivetési lehetőséggel) nem rendelkező megyei önkormányzatok, valamint a megyei jogú városok vannak (mint amilyen például Hódmezővásárhely is). Ez utóbbiaknál nemcsak a nyílt eladósodás (közvetlen hitelfelvétel vagy kötvénykibocsátás) probléma, hanem a bújtatott hitelként jelentkező PPP-konstrukciók is.

Az önkormányzati eladósodottságot több mutatóval lehet mérni. Az összes adósságállomány a települések eltérő nagysága miatt nem mérvadó, szemben az egy lakosra jutó adóssággal. Ez alapján rangsorolt a Progresszív Intézet is, amely 2010-ben és 2011-ben is felállította a toplistát. A legeladósodottabb öt önkormányzat stabilan: Pécs, Szolnok, Kaposvár, Miskolc, Debrecen, de a csúcs közelében van Hódmezővásárhely és Budapest V. kerülete is. Ezzel szemben a legkevesebb hitel - egy lakosra számítva - a főváros XIII. kerületét terheli, amelynek tartozása tavaly 654 forintra, lényegében egy doboz cigaretta árára csökkent.

Spekuláltak is

"Nem igaz, hogy a kötvénybevételekből minden esetben csak beruházásokat finanszíroztak, mert akkor azok volumene 2007 és 2009 között nem csökkent volna" - állítja Vigvári. (Lázár az [origo]-nak úgy fogalmazott, hogy Hódmezővásárhelyen "mind fejlesztésre, jó fejlesztésekre, a helyi vagyon gyarapítására" ment el a kötvényekből bejövő pénz, egy részét európai uniós beruházások önerejéhez használták fel.)

Vigvári szerint egyértelműen szembemegy az önkormányzatoktól elvárható átlátható működéssel, hogy a pénzek egy részét határidős devizaügyletekbe vagy más kockázatosabb értékpapírokba fektették. Még akkor is, ha ezek az ügyletek bizonyos években kamat- és árfolyamnyereséget hoztak egy-egy településnek, és nem ütköznek az önkormányzati törvénybe vagy más jogszabályba.

Nagyüzemben ment a kötvénykibocsátás

Az önkormányzatok körében 2006-ban kezdődött látványos eladósodás, elsősorban kötvénykibocsátás formájában. A kötvényeket az önkormányzatok egy számszerűen kicsi, de költségvetési és vagyoni súlyukat tekintve meghatározó csoportja bocsátotta ki: a fővárosi önkormányzat, a megyei jogú városok, a megyei önkormányzatok és egyéb városok.

Az igazán nagy hullám 2007 elején indult. Egy év alatt összesen 130 kibocsátás történt, mintegy 200 milliárd forintnyi - zömében svájcifrank-alapú - kötvényt dobtak piacra, 15-20 éves futamidővel, 3-5 éves türelmi idővel (a törlesztést csak ez után kellett megkezdeni). 2008-ban azután további 129 önkormányzati kötvénykibocsátás volt, ezek együttes névértéke - a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adatai szerint - újabb 200 milliárd forintot tett ki, és legalább 80 százalékban svájci frankban került a piacra.

Felélték a jövőt

Nem önmagában a hitelfelvétellel vagy a kötvénykibocsátással van baj, a nagyobb - pénzügyileg fenntartható vagy éppen megtérülő - beruházásokat a nemzetközi gyakorlatban sem a folyó bevételekből valósítják meg. Viszont a szabályok más európai országokban sokkal szigorúbbak, általában kimondják, hogy hosszú távú hitelt csakis beruházásra lehet fordítani. Ha ugyanis a szokásos működési kiadásokat fizetik ebből, azzal előre elköltik a még be sem szedett bevételeket.

Sokszor éppen ez történt a hazai önkormányzatoknál, amelyek azzal is súlyosbították anyagi helyzetüket, hogy devizahitelekből és devizakötvényekből igyekeztek forráshoz jutni. "Az árfolyamkockázat kezelésére az önkormányzatok nincsenek - nem is lehetnek - felkészülve, a velük kapcsolatban álló pénzügyi szolgáltatók pedig saját érdekeiket követik" - állapította meg már egy 2009-es tanulmányában az ÁSZ Kutató Intézete, amely szerint "a szektor eladósodásának jellemzői szinte tankönyvi példaként mutatják meg az erkölcsi kockázat esetét".

Éveken át jónak tűnt

A svájcifrank-alapú kötvények és hitelek felvétele rövid távon látszólag mindenkinek érdeke. A forráshiánnyal és likviditási gondokkal küzdő önkormányzatoknak azért, mert így tudtak talpon maradni, és valamelyest növelni tudták pénzügyi mozgásterüket. A bankoknak azért, mert új hitelek nélkül a korábban nyújtottak visszafizetése is veszélybe sodródhatott volna, másrészt az önkormányzati szektor mindig is vonzó ügyfél a bankoknak, hiszen pusztán a számlavezetés is nagy falat. A kötvénykibocsátásoknál jellemző volt - erre is az ÁSZ kutatása mutat rá -, hogy a kötvények jegyzését vállaló bankok háttérszerződésekkel biztosították, hogy az el nem költött pénzt az önkormányzatok náluk gyarapítsák.

2007-2008-ban például jóval több pénzt helyeztek el a bankoknál az önkormányzatok, mint amennyit más értékpapírok vásárlására fordítottak: bankbetétbe előbb 100, majd 180 milliárd forint ment, míg például állampapírba csak 10-10 milliárd mindkét évben. Ezek a tranzakciók a különböző pénzügyi tanácsadó cégek érdekeit is szolgálták, amelyek a spekulációra hajlamos polgármestereket klasszikus carry trade játékra buzdították. (Carry trade-nek nevezik azt, amikor a befektető alacsony kamatozású devizában vesz fel hitelt, hogy egy magas kamatozású másik devizában befektesse azt.)

Rövid ideig - ahogyan azt Hódmezővásárhely példája is mutatja - a játékot kamat- és árfolyamnyereség mellett lehetett űzni, mostanra azonban kiderült, hogy az árfolyamkockázat áldozatokat szed. Egységes, a szektor egészére vonatkozó állami mentőcsomag ötlete ugyan nem merült fel, de ha egyes önkormányzatok komolyan pedzegetik az adósság egy részének vissza nem fizetését, az végső soron azt jelentené, hogy egy állami intézményrendszer fizetésképtelenné válik. Ennek árát pedig a költségvetés, az adófizetők állják majd.