Ahhoz, hogy a hátralévő három és fél évben az ország teljes egészében felszívja 8000 milliárd forintnyi uniós forrás még ki nem fizetett, mintegy 5500 milliárdos részét, a támogatások heti átlagos kifizetési szintjét "legalább 30 milliárd forintra" kell felpörgetni - mondta a lapnak Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója.
A szakértő által kívánatosnak tartott kifizetési számokat azonban még nem sikerült elérni: az idei évben a heti átlagos kifizetések értéke 13,3 milliárd volt. Igaz, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szerint a kifizetések nagysága függ a beruházások kivitelezési szezonalitásától, így nagyobb számlamennyiség várhatóan a nyári és az őszi időszakokban érkezik majd. Ezt alátámasztják a 2011-es statisztikák is.
Essősy szerint ha a nem következik be "radikális, az uniós fejlesztések folyamatában minden szereplőt érintő szemléletváltás, akkor elképzelhető, hogy az ország csupán 70 százalékos arányban tudja majd lehívni az EU-forrásokat". Jelenleg a kifizetések aránya éppen meghaladja a 30 százalékot.
Kengyel Ákos, a Corvinus Egyetem világgazdasági tanszékének egyetemi docense ugyanakkor azt mondta, csalóka lehet, ha a mostani lehívási sebességet vetítjük ki a hátralévő időszakra, mert a korábbi PHARE-, SAPARD- és ISPA-programoknál, vagy a 2004-2006 közötti időszakban is jellemző volt, hogy a támogatási periódus utolsó szakaszában gyorsultak fel a lehívások - írja a Világgazdaság.