Minimálisan javult csak a kis- és középvállalkozások (kkv-k) foglalkoztatási hajlandósága. A vállalkozások döntő többsége változatlan létszámmal tervezi a következő egy évét. A kormány a választás előtt egymillió új munkahelyet ígért, amely a gazdasági programja szerint nagyrészt a kkv-k munkahelyteremtéséből jönne össze.
"A hazai kkv körében végzett felmérésünk alapján a következő egy évben nem várható jelentős létszámbővítés, igaz, leépítés sem" - mondta Németh László, a K&H kkv-marketingfőosztályának vezetője.
A munkaerő-felvétel inkább a középvállalkozásokra jellemző, közülük 30 százalék jelezte, hogy létszámbővítéssel számol, a kisvállalkozásoknál ez az arány 22, a mikrovállalkozásoknál 14 százalék. Elbocsátást a középvállalkozások 5, a kisvállalkozások 11, a legkisebbek 8 százaléka tervez.
Az összes megkérdezett kkv 70 százaléka mondta, hogy nem tervez változást a következő egy évben, 14 százalék 1-4 főt, 5 százalék több mint 4 főt venne fel, 8 százalék viszont csökkentené a létszámot.
A kkv-k körében a keresett munkaerő kiválasztásainak szempontjai közül a legfontosabb az elkötelezettség a K&H felmérése szerint, amelyet cégvezetők között végzett. A lojalitás után a tapasztalat és a fizetési igény következett a cégvezetők fontossági sorrendjében, a kapcsolati tőke, a végzettség és a nyelvtudás pedig a kkv-k körében a legkevésbé fontos.