Évszázados rutinunk van a kuncsorgásban

Vágólapra másolva!
Népszövetségi kölcsön, hét évig Magyarországon tartózkodó amerikai pénzügyi felügyelő, szovjet és kínai segítség - a múlt században számos előzményük volt a mostani IMF-es hiteltárgyalásoknak. Sőt, arra is akad példa, hogy a segítségnyújtásnak a maihoz hasonló feltételei voltak. Kihez fordultunk az elmúlt 100 évben, ha elfogyott a pénzünk?
Vágólapra másolva!

Kedden megkezdődtek a Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti, régóta húzódó tárgyalások. Magyarország nem először próbál nemzetközi finanszírozó partnereket találni. Az 1920-as években súlyos engedményeket kellett tennie az ország vezetésének a nemzetközi kölcsönök megszerzéséhez, az 1930-as években pedig a hitelek, államkötvények törlesztésének átütemezéséhez.

Magyarország 1924-ben lépett ki először a nemzetközi pénzpiacokra, ehhez azonban jelentős támogatásra volt szüksége. Az ország vagyona ugyanis a húszas évek elején még mindig zálog alatt volt, mivel a győztes nagyhatalmak ki akarták védeni az első világháború után, hogy Magyarország a vagyonának elkótyavetyélésével teljesítse jóvátételi kötelezettségeit.

Belső erőforrás, az áfa

Minthogy ez a zálog akadályozta a normális pénzpiaci hitelfelvételt (senki nem adott volna kölcsön egy olyan országnak, amelyik nem tud valamiféle garanciát adni ellentételezésként), a húszas évek elejének pénzügyminisztere, Hegedüs Lóránt kidolgozott egy "belső erőforrásokon alapuló szanálási tervet" az infláció sújtotta magyar gazdaság talpra állítására - írta Ormos Mária történész, a Rubicon történelmi folyóirat júniusi számában megjelent cikkében.

A belső erőforrás ebben az esetben az áfa, vagyis az általános forgalmi adó bevezetését jelentette - erre Hegedüs utóbb büszke is volt, hiszen új intézményt honosított meg, méghozzá tartósan, Magyarországon. Ám a kivetett vagyonadó alkalmazását az akkori uralkodó elit meghiúsította, "elszabotálta". A tervezett 24 milliárd koronás adóbevételnek csak a töredéke jött össze. (Manapság megint felvetődött az ingatlanok, illetve a nagyobb vagyonok megadóztatása, de ezt elutasítja a kormány.)

A megoldás: a Népszövetség

Mindezek után 1924-ben csak a külső segítség maradt mentsvárként a miniszterelnöknek, Bethlen Istvánnak. Ám a külföldi hiteleket nem volt olyan könnyű megszerezni, mint ahogy a kormányfő gondolta. Kiderült, hogy nemcsak a franciák és a kisantant (Románia, a délszláv állam és Csehszlovákia) politikai ellenállását kell legyűrni, hanem meg kell nyernie az angolszász pénzügyi körök támogatását. Az angolok úgynevezett népszövetségi kölcsönt javasoltak, vagyis a korabeli IMF-hez irányították Magyarországot. Valójában a Népszövetség az ENSZ elődje volt inkább, de ekkoriban ennek a szervezetnek a garanciája elegendő volt ahhoz, hogy a zálog által megbéklyózott Magyarország kiléphessen a nemzetközi pénzpiacokra (itt aztán részben az angolok jegyezték le a magyar államkötvényeket).

A sikerhez azonban szükség volt egy független jegybankra is. A kölcsön fejében kellett ugyanis létrehozni a Magyar Nemzeti Bankot. Ehhez a jegybanknak még az alaptőkéjét is előírták a kölcsöntárgyalások során (30 millió aranykoronáról volt szó), s azt is, hogy a bankok bankjának mentesnek kell lennie minden politikai befolyástól, és minden gazdasági réteget képviselnie kellett.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

A nyugati hitelezők ugyanis addig nem látták a pénzüket biztonságban, amíg a magyar pénzügyminisztérium irányítása alatt álló Magyar Királyi Állami Jegyintézet helyettesítette a jegybankot. A helyzet így emlékeztetett a maira, amikor az elmúlt hónapokban az Európai Unió szabott feltételeket a magyar kormánynak az MNB függetlenségének szavatolására.

Bankcsőd miatt kerültünk újra bajba

Végül is Ormos szerint a népszövetségi kölcsön lehetővé tette 250 millió aranykorona értékű, húszévi lejáratra szóló hitel felvételét, és kimondta, hogy a költségvetési egyensúly helyreállásáig a magyar pénzügyeket a Népszövetség által kiküldött ellenőr kíséri figyelemmel. A büdzsé egyensúlya - ezt Ormos szerint Bethlen is megértette - azért is fontos volt, mert másképp nem függesztették volna fel az ország vagyonát terhelő zálogot, és nem sikerült volna elnyerni a külföld bizalmát sem Magyarország iránt.

A népszövetségi ellenőrzést Romsics Ignác nemrég megjelent Magyar sorsfordulók 1920-1989 című könyve szerint maga a Népszövetség enyhítette 1926-ban, miután a gazdaságot Bethlenék sikeresen szanálták. Ez a siker azonban nem sokáig tartott. Hamarosan, 1929-től kitört a nagy gazdasági világválság, Magyarországot viszont 1931-ben elsősorban a bécsi Creditanstalt, a Rothschildok ausztriai leánybankjának a csődje hozta nehéz helyzetbe. Ekkor az egész térség iránt megingott a hitelezők bizalma, elkezdték kivonni a forrásaikat Kelet-Közép-Európából.

A magyar kormány előbb 1931. július 13-án háromnapos bankzárlatot rendelt el, majd az arany- és devizakészletek további apadása miatt 1931. december 22-én teljes transzfermoratóriumot hirdetett. Ez minden külföldre szóló kifizetés megtiltását jelentette. 1931-ben, a gazdasági világválság közepén nem bírta tovább a nyomást az ekkor már tíz éve regnáló, Bethlen István gróf vezette kormány sem, kénytelen volt lemondani. Ekkoriban kellett az 1924-ben kibocsátott államkötvényeket, pontosabban azok törlesztését is átütemeznie az országnak.

Hét évre kaptunk biztost

Így 1931-ben megint a korabeli IMF-hez fordultunk. Hét évvel később a Pesti Hírlap így emlékezett erre a korszakra: "Magyarország 1931-ben maga kérte pénzügyeinek népszövetségi ellenőrzését, mert a világgazdasági válság kitörése olyan helyzetet teremtett nálunk, hogy sem az állam, sem a magángazdaság nem tudott külföldi fizetési kötelezettségeinek eleget tenni".

A Népszövetség másodszor 1938-ban szüntette meg Magyarország közvetlen pénzügyi ellenőrzését. Ekkor távozott ugyanis az amerikai Royal Tyler, aki a Pesti Hírlap korabeli cikke szerint "hét éven keresztül biztosi minőségben az ország pénzügyi gazdálkodását kontrollálta". Ezután azonban az akkori magyar kormány, a Darányi-kabinet ismét figyelmen kívül hagyta a takarékossági szempontokat, és 1938-ban meghirdette a győri programot, ami az ország felfegyverkezését jelentette.

A szovjetek is hiteleztek minket

Az ország kiszolgáltatottsága a negyvenes-ötvenes években, a második világháború után sem szűnt meg, a negyvenes évek második felétől azonban már nem a nyugati hatalmak, hanem a Szovjetunió volt az úr. A legszélsőségesebb helyzet az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után következett be. Amikor szovjet páncélosok ültették Nagy Imre törvényes kormánya helyére Kádár Jánosékat, nemcsak a politikai támogatás hiányzott az új kabinet mögül - Moszkva szinte lélegeztetőgépen tartotta magyar bábkormányát.

Kezdetben nem is pénzügyi segélyről volt szó, hiszen Magyarország gazdasága megbénult a forradalom leverése után, tehát a szovjet áruszállításokkal tartották fenn bizonyos ágazatokban az ellátást 1956 végén, 1957 elején. Aztán 1957 tavaszán Moszkvában döntöttek egy hatalmas, egymilliárd rubeles kölcsön megadásáról - derül ki Honvári János archivnetes cikkéből. Honvári szerint Kádárék 1956 végén Nyugaton is próbálkoztak dollárhitel felvételével, de ekkor még határozottan elutasították őket.

Forrás: AFP
Kádár János és Leonyid Brezsnyev Budapesten

Később is szorult még keleti segítségre az ország, ám a hetvenes évektől megkezdődött egy újabb eladósodási hullám, ezúttal nyugati irányba. Devizatörlesztéseink az olajválságok és az akkoriban sokat emlegetett "cserearányromlás" miatt a hetvenes években egyre nehezebbé váltak, így 1979-ben és 1982-ben is csak kis híján sikerült elkerülni az államcsődöt. (A cserearányok romlása durván leegyszerűsítve azt jelentette, hogy az általunk gyártott áruk egyre olcsóbbak lettek, míg a számunkra szükséges importcikkek drágultak.)

Kilincselés helyett IMF

Harminc évvel ezelőtt, 1982-ben következett be egy utóbb döntőnek minősíthető pénzügyi fordulat, amely az ország nyugati függőségét erősítette még jobban: Magyarország május 6-án csatlakozott a Nemzetközi Valutaalaphoz.

Az IMF szakértői delegációja szinte rögtön, május 18-án megérkezett Magyarországra. Azokban a pillanatokban Budapesten már nagyon várták a Valutaalap küldöttségét: 1982 áprilisától Tímár Mátyás és Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke és alelnöke kilincselt a nagy európai (jegy)bankoknál Magyarország fizetőképességének fenntartásáért, kisebb-nagyobb átmeneti hitelek folyósításáért. Ezt a szinte napi alkudozást váltotta ki az IMF megnyugtató hitele, olvasható Honvári János és Torda Csaba cikkében az Archivnet levéltári portálon.

Az IMF-belépéshez szükséges pénzt Kína adta kölcsön Magyarországnak. Ezt szintén Fekete János nevéhez szokták kötni, állítólag az ő személyes kapcsolatai is közrejátszottak a Pekingből érkezett segítségben. A belépés előtt Kádár János tárgyalt a Szovjetunióban, de 1981-es megbeszélései során kiderült, hogy Moszkva ezúttal már nem segít a finanszírozási nehézségek áthidalásában, mint ahogyan 1979-ben. Így Magyarország azóta is elsősorban a nyugati hitelezőkre támaszkodik, a nemzetközi szervezetek közül pedig leginkább az EU-val és az IMF-fel egyezkedik az ország finanszírozásáról.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!