Hatalmas profitnövekedés az OMV-nál

Vágólapra másolva!
Az elemzői konszenzushoz képest felemás számokról számolt be ma reggeli gyorsjelentésében az osztrák OMV, de éves alapon vaskos profitnövekedést ért el az olajcég elsősorban a líbiai termelés visszatérése és a nagyon erős finomítói marginok révén. A részvény 1,5 százalékos pluszban nyitott.
Vágólapra másolva!

A tavalyi év azonos időszakához képest a főbb sorokat tekintve jelentős, kétszámjegyű növekedésről számolt be az OMV. Az osztrák olajipari cég több mint 25 százalékkal növelte árbevételét, míg az újrabeszerzési költségekkel tisztított üzemi eredménye 35 százalékot hízott. Az olajszektorban ezt az eredménysort tekintik az egyik legfontosabb mutatónak. A társaságok jelentős olajkészlettel szoktak rendelkezni és az olajár ingadozása miatt ezt a tételt minden beszámolóban át kell értékelni.

A Bloomberg által gyűjtött elemzői konszenzushoz képest lényegesen jobb lett az árbevétel, az üzemi eredmény pedig csak egy hajszállal múlta felül a várakozásokat, miközben az egy részvényre jutó profit csak nagyon kicsivel múlta alul a prognózisokat.

OMV táblázat

Az OMV elsősorban a jemeni és a líbiai termelés újraindulása miatt tudott éves alapon jelentős növekedést elérni a főbb sorokon. A vezérigazgató, Gerhard Roiss kommentje alapján a líbiai kitermelés 2011 februári szintjére mászott fel, Jemenben pedig a szabotázs akciók miatt kellett megjavítani a vezetékeket, ami után újra fel tudott éves alapon pörögni a teljesítmény.

A tág finomítói árrésből az OMV is tudott profitálni, éves alapon 130 százalékkal nőtt a downstream üzletág üzemi eredménye, míg az előző negyedévhez képest megtízszereződött. A finomítói árrés azt mutatja, hogy a beszerzett olaj és a feldolgozott termék között mekkora az árkülönbség. Az olajtársaságok esetében nehéz pontosan meghatározni ezt a tételt, de közelítő becslést lehet adni és az iparági környezet helyzetét nyomon lehet követni. Fontos még az árrések alakulása szempontjából, hogy a finomított termék iránt mekkora a kereslet és a finomítók mekkora kapacitáskihasználtsággal üzemelnek. A finomítói és a kereskedelmi divízió jó teljesítményének folytatása nem valószínű a negyedik negyedévben a zsugorodó finomítói árrásek miatt.

finomítói árrés

A vállalat 2008 első negyedéve után a második legnagyobb üzemi pénzáramlást (operatív cash-flow) érte el az előző három hónap során, ami miatt sikerült 30 százalék alá, 28 százalékra levinni az eladósodottsági mutatót. A második negyedév végén még 33 százalékon állt a szám.

A társaság 2012 hátralévő részében arra számít, hogy 100 dollár fölött marad a Brent kurzusa, míg a Brent és az Ural közötti különbség szűk maradhat. A negyedik negyedévben a harmadik negyedévhez hasonló lehet az OMV csoport kitermelési teljesítménye.

A finomítói üzletággal kapcsolatban az látható, hogy a harmadik negyedévi kimagasló finomítói marginokat vélhetően nem tudja újra elérni a cég. A finomítói és kereskedelmi divízió folytathatja a 2014-re kitűzött 1 milliárd eurós eszközértékesítését.

OMV (Vienna Stock Exchange)

OMV

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!