A Delta Airlines megvenné a Singapore Airlines 49 százalékos részesedését a brit Virgin Atlantic Airways-ben. Az ázsiai légitársaság már több mint 5 éve próbálja eladni tulajdonjogát a hatalmas veszteségeket felhamozó Virgin-ben, melynek értékesítéséről több vállalattal folytat tárgyalásokat.
Az amerikai Delta Airlines a világ második legnagyobb légitársaságának számít a United Continental Holding után, és azért érdeklődik élénken már 2 éve a Singapore Airlines részesedése iránt, mert azon keresztül erősebben meg tudná vetni a lábát a legnagyobb utasforgalmat bonyolító repülőtéren, a londoni Heathrow-n. A Virgin ugyanis heti 304 járatával a harmadik legtöbb utast szállító társaságának számít az említett "légikikötőben". Ha a Deltának sikerülne megszereznie a tulajdonrészt, azzal jelentős versenyelőnyre tenne szert legnagyobb riválisaival, a United Airlines-al és az AMR Corporationnal szemben.
A korábbi tárgyalások amiatt szakadtak félbe, mert a felek nem tudtak megegyezni az eladási árról, valamint egyéb kérdésekben sem jutottak közös álláspontra. Éppen ezért, az ügyhöz közel álló források szerint a mostani egyeztetések sem biztos, hogy sikerre vezetnek.
Az érintettek közül a Singapore Airlines megerősítette, hogy tárgyal bizonyos érdeklődőkkel a Virgin Atlantic-ben lévő részesedésének az eladásáról, de nem nevezte meg a potenciális vevőket, így a Delta Airlines-t sem, mely társaságnál nem kommentálták az értesüléseket.
A Singapore Airlines egyébként még 2000-ben 600,3 millió fontért szerzett 49 százalékos tulajdoni hányadot a Virgin Atlantic Airways-ben annak tulajdonosától, Richard Bransontól. A Delta pedig régóta az amerikai légiipar vezetőjének számít profit tekintetében, melyet többek között hatalmas légiipari hálózatának és a Northwest Airlines-al történt összeolvadásának köszönhet. Ezen kívül rengeteg leányvállalatot tart fent, akik üzleti működésének gördülékenyebbé tételét segítik. Továbbá a Delta Airlines elsőként a légitársaságok közül olajfinomítót fog vásárolni ebben az évben, hogy csökkentse üzemanyag költségeit.
Az Európai Unió jogszabályai egyébként megkövetelik, hogy az európai légitársaságok régiós irányítás alatt álljanak, így a Deltának be kell vonnia egy európai vállalatot az üzletbe, ha részesedést szeretne szerezni a Virgin Atlantic Airways-ben. Az amerikai cégnél az Air France-KLM társaságra gondoltak lehetséges partnerként.
A Delta részvényei kedvezőtlenül reagáltak a hírekre, mivel már 1,4 százalékos mínuszban mozognak a New-York-i tőzsdén.
Delta Airlines (NYSE)