Furcsa hullámzást mutatott tegnapi esti gyorsjelentése nyomán az Intel, a chipgyártó óriás árfolyama a rendes kereskedés végén 2,6 százalékos pluszba lendült, leginkább az utolsó percekben megjelenő vételi erő miatt. A háttérben az állt, hogy egyes fő számok a kívánatosnál előbb elérték a piacot, az Intel pedig a várakozásoknak megfelelő profit mellett felülteljesítette a profitvárakozásokat, az egy részvényre jutó profit (EPS) a várt 45,3 cent helyett 48 cent volt a negyedik negyedévben. A felülteljesítés ellenére így is egynegyedével csökkent a profit az egy évvel korábbi szinthez képest.
A jó hírekre válaszul a zárás utáni kereskedésben is folytatódott az emelkedés, az árfolyam jár 2 százalékkal magasabban is a záróárnál, ekkor azonban kiderültek a részletek, a befektetőket pedig nem nyűgözték le sem a menedzsment várakozásoktól elmaradó prognózisai, sem a zuhanó PC-eladások miatti borongós kilátások. A részvény végül 5,3 százalékos eséssel állapodott meg a záráshoz képest 21,48 dolláron, így a szerdai záróárhoz képest is mintegy 3 százalékkal áll alacsonyabban a papír.
Az Intel menedzsmentje az aktuális negyedévre 12,2-13,2 milliárd dolláros árbevételt vár, a sáv középértéke pedig elmarad az elemzők által prognosztizált 12,9 milliárd dollártól. Az Intel bevételeiben jelentős szerepet játszó PC-piac zsugorodása mellett az elemzőket leginkább az riasztotta meg, hogy az Intel 12,5-13,5 milliárd dollárt "tesz félre" beruházásokra, ami 2 milliárd dollárral több, mint amiről 2012-ben szó volt.
Intel (Nasdaq)