2008 áprilisa óta nem látott szinteken mozog a legnagyobb török telekommunikációs cég, a Turkcell árfolyama a török tőzsdén. A telekompapír tulajdonosai számára kedvező hír, hogy a Bank of America Merrill Lynch elemzői szerint 2010 után ismét osztalékot fizethet a társaság. Előrejelzésük szerint a 2012-es üzleti év utáni osztalékhozam 12,8 százalék, míg a 2013-es utáni 5,8 százalék lehet.
Az elmúlt években a tulajdonosok közötti feszültség miatt nem került sor osztalékfizetésre, ugyanis a török Cukurova Holding, az orosz Altimo és a finn-svéd TeliaSonera telekomcég nem jutott dűlőre a nyereség megosztásán.Utóbbi az elmúlt hónapokban elsősorban eszközeinek értékesítésével hívta fel magára a figyelmet.
A jelenleg a Bloomberg által gyűjtött elemzői konszenzus szerint a Turkcell 9,1 százalékos osztalékhozammal kecsegtet az elkövetkezendő 12 hónapra. Az európai telekomszektort tekintve kiemelkedő értéknek számít, a 7,1 százalékos átlag ugyanis két százalékponttal alacsonyabb, igaz, akad néhány közép-kelet európai társaság, mint a Magyar Telekom, a cseh Telefónica CR, illetve a Hrvatski Telekom melyek kétszámjegyű osztalékhozamot kínálnak.
Érdemes azonban kiemelni, hogy az elmúlt hónapokban több telekomcég (KPN, Deutsche Telekom, TPSA stb.) is az osztalék lefaragását választotta a nehéz gazdasági környezetben, így nem lenne meglepő, ha az előbb említett társaságok is hasonló lépést alkalmaznának.
ADR American Depositary Receipt: Az USA területén kibocsátott értékpapír, ami egy külföldi cég részvényeit testesíti meg. |
A Turkcell részvénye nem csak az isztambuli parketten forog, hanem a tengerentúlon is megtalálható, rajta kívül viszont egyetlen török vállalt sem számolhat be hasonlóról. A New York-i tőzsdére ADR-ként került bevezetésre a Turkcell, mégpedig úgy hogy 2,5 török törzsrészvény ér 1 helyi ADR-t.
Turkcell ADR (NYSE)