Nem vár államosítást a Raiffeisen
Az osztrák Raiffeisen Bank International elnöke, Walter Rothensteiner a WirtschaftsBlattnak adott interjújában fejtette ki, hogy nem vár bankállamosítást Magyarországon. Mindezt Orbán Viktor múlt heti kijelentése után mondta el az osztrák lapnak Rothensteiner. A miniszterelnök ugyanis a magyar tulajdonhányad növelését irányozta elő a hazai bankrendszeren belül, igaz, erről már korában is szó volt már.
A Raiffeisen elnöke szerint, ha 17 országban végzel tevékenységet, akkor elkerülhetetlen, hogy valahol problémád legyen. Jelenleg Magyarországon akadnak gondjai a pénzintézetnek, amik megoldásra várnak. Ezek véghezvitele azonban más országokhoz képest hosszabb időt vehet majd igénybe.
Növelné hitelezését az Erste magyar leánya
Az osztrák Erste Bank hazai egysége jelentős mértékben kívánja növelni hitelezését, mind a lakossági, mind a vállalati szegmensekben - mondta el a Világgazdaságnak adott interjújában Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója. A vezető szerint az Erste az elmúlt években többször is megerősítette, hogy az anyabank elkötelezett Magyarország iránt, és meg kívánja őrizni meghatározó szerepét. Ezt támaszthatja alá, hogy a BNP Paribas privátbanki ügyfélállományát is átvette a hazai pénzintézet.
2013-ban a tavalyihoz hasonló eredményt vár Jelasity az Erste magyar érdekeltségétől. Elmondása szerint kedvező fejlemény, hogy a hitelportfólió minőségének romlása megállt, ugyanakkor a bevételek növekedésének mértékét még nehéz előre látni. Ezen kívül a tranzakciós adó hatásával is számolni kell már idén. A vezető elmondása szerint 2013-ban a bank nem tervez komoly átalakításokat, leépítéseket és fiókbezárásokat. Eközben a régió több országban is komoly átalakítások folynak, ukrán egységét eladta az Erste, míg a román BCR esetében munkaerő-állományának 18 százalékát építi le.
Jelasity szerint a jelenlegi intézkedések már elegendőek a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatban. "...további, drasztikus lépések megtétele csak a sebek feltépését, és nem a megoldást szolgálná."
Nem minden bank bizakodó Magyarországon
A CIB olasz anyabankjának vezérigazgatója a múlt héten rémálomnak nevezte a magyar üzleti környezetet, aminek következtében agresszív és jelentős átalakításokat terveznek Magyarországon. A lépések között szerepel a magyar kitettség csökkentése, ennek végrehajtására pedig már egy csapatot hazánkba is küldött az olasz bank.