Kisebb pluszban a BUX
Nem mutat nagy mozgást a budapesti tőzsde, jelenleg 0,1 pluszban van a hazai index. A régióban ezzel a cseh parkettel felülteljesít a hazai börze.
A Mol 0,3, a Magyar Telekom pedig 0,7 százalékkal emelkedni tud a korai órákban, habár a forgalom még minimális. Az OTP alig mozdult még reggel, míg az Egis eddig tegnapi záróárán áll, a Richter pedig 0,3 százalékkal csökken.
3 éve nem látott magasságokba 11,8 százalékra emelkedett a magyar munkanélküliségi ráta az idei első negyedévben, míg a foglalkoztatottság szintje 50 százalékon áll a január-márciusi időszakra vonatkozóan. Utóbbiban minimális 0,1 százalékos növekedés látható a december-februári adathoz képest, míg a munkanélküliség 0,2 százalékkal emelkedett.
Elfogadta tegnap a Richter közgyűlése a menedzsment 660 forintos osztalékfizetési javaslatát, így a jelenlegi árfolyammal számítva 2 százalékos osztalékhozammal kecsegtet a gyógyszerpapír. Emellett a közgyűlés jóváhagyta a részvények tizedelését is, mely a törzsrészvények számának tízszereséhez vezet.
A Mol szektortársa az osztrák OMVelőzetes tájékoztatása alapján az előzetes számok láttán összességében nagy az esélye, hogy a tavalyi negyedik negyedévhez képest kisebb csökkenést mutat majd az OMV egyszeri tételektől tisztított eredménye. A finomítói üzletágban csökkent az olaj feldolgozásán elérhető profit nagysága. Eközben a vállalat kitermelése emelkedett, a vállalat mégis kevesebb mennyiséget értékesített belőlük az első negyedévben. A cég részvényei 0,7 százalékkal csökkennek a reggeli kereskedés során.
Az ELMŰ és az ÉMÁSZ közgyűlésén is elfogadta a vezetés által javasolt osztalékot. Előbbi 1700, míg utóbbi 1400 forint osztalékot fog kifizetni 2012-es év eredménye után. Az osztalékért legkésőbb jövő kedden, április 30-án vásárolhatják meg a részvényt a befektetők. Az összeget a két közműcég május 13-án fizeti ki.
A 301,5-ös szint közelében ingadozik kora reggel a forint euróval szembeni árfolyama, tegnap még 302 fölé is benézett a hazai fizetőeszköz, de onnan sikerült visszakorrigálnia. A dollár 231,1nál mozog, míg a svájci frank keresztárfolyama pedig 244,8-nál ingadozik.
Az EUR/HUF árfolyama
Egyelőre pihennek a vevők Európában
Nyugat-Európában mínuszban kezdték a napot a vezető parkettek, amelyek talán korrigálhatják e heti jó teljesítményüket. A piacokat a délutáni amerikai GDP adat megmozgathatja majd. A csökkenés mértéke délelőtt a német és a brit tőzsdén a legkisebb.
A piacokat tovább fűtheti, hogy egyre többen spekulálnak egy ECB-s kamatcsökkentésre. Már a Goldman Sachs szerint is kamatvágás következhet a jövő heti ülésen. Angela Merkel ugyanakkor úgy véli, hogyha csak Németország alapján kellene a kamatról dönteni, akkor inkább kamatemelésen kellene gondolkoznia az ECB-nek.
A HandelsBlatt szerint a Bundesbank elnöke, Jens Weidmann élesen kritizálta az ECB-t még a tavaly ősszel tervezett, a periféria országok kötvényeinek vásárlása miatt, habár a programból végül nem lett semmi. Nem értett egyet azzal, hogy súlyosan eladósodott ország állampapírjait kezdje vásárolni a jegybank.
Az elemzői konszenzustól némileg jobb negyedévet zárt a német vegyipari vállalat, a BASF. Az egyszeri tételekkel módosított üzemi eredmény 2,21 milliárd euró lett a várt 2,09 milliárd euróval szemben, az árbevétel pedig 19,7 milliárd euróra rúgott, holott az elemzők 19,4 milliárd eurót vártak. A vállalat emellett megerősítette korábbi éves célkitűzéseit. A részvények 2 százalékkal emelkednek.
A BASF árfolyama (Frankfurt)
2,86 milliárd eurós egyszeri tételekkel módosított profitot ért el az első negyedévben a Total, szemben a 2,92 milliárd eurós elemzői várakozással. Az olajmamut fenntartja részvényenkénti 59 eurócentes osztalékfizetését. A vállalat papírjai 1,1 százalékkal csökkennek a rossz eredményekre.
Hajszálnyival az elemzői konszenzustól elmaradó nettó profitról számolt be a BBVA. A spanyol bank nettó kamatbevétele a tavalyi 3,59 milliárd euróról 3,62 milliárd euróra hízott, ráadásul az előző negyedévhez képest 10,8 százalékról 11,2 százalékra növelte a cég tőkemegfelelési mutatóját (core tier 1).
A német vezetékes telefon üzletág eladását tervezi a spanyol Telefónica. A divíziónak 2,4 millió felhasználója van és értéke hitelekkel együtt nagyjából 2 milliárd euróra tehető.