Kisebb fennakadásokat követően végül május 1-jén közzétette az INA az első negyedévre vonatkozó pénzügyi jelentését. A tervek szerint már kedden meg kellett volna jelennie a beszámolónak, azonban sem a zágrábi tőzsde, sem a társaság honlapja nem működött állítólag szerverhiba miatt, ezért a jelentést nem sikerült időben közzétenni.
Sajnos nem ez volt az egyetlen nehézség a gyorsjelentés értelmezésekor, hiszen a korábbi gyakorlattól eltérően most nem mutatta be a társaság a speciális tételektől tisztított főbb számokat. Nem tudjuk, hogy ez csak egy baki eredménye, vagy a vállalat a későbbiekben is tartja majd magát az új gyakorlathoz, ami talán mondani sem kell, hogy a transzparencia tekintetében inkább visszalépésnek lenne tekinthető.
Furcsa módon egyébként a jelentésben az egyszeri tételeket taglaló táblázatban a 2013 első negyedévére vonatkozó oszlop üresen maradt, vagyis a remény még él, hogy csak egy kisebb baki a mostani, nem pedig egy új rendszer kezdete. A befektetők nem szeretik ugyanis, ha egy vállalat úgy módosít jelentésein, hogy azzal a működéssel kapcsolatban elérhető információk köre szűkül. Ha sokszor fordul ez elő, akkor az a tankönyvi példák alapján figyelmeztető jel kell, legyen.
Nem gondoljuk, hogy az INA-nál a cél az, hogy valamit megpróbáljanak elfedni, az egyszeri tételektől tisztított számok eldobása mindenesetre nem befektetőbarát hozzáállásról tanúskodik. Sokan ugyanis az elemzők és piaci szereplők közül ezeket az adatokat követték, hiszen a vállalat alaptevékenységével kapcsolatban pontosabb képet adnak. Nem mellesleg bizonyos egyszeri tételeket a piac is megismerhetett még a jellemzően később érkező, és az egyszeri tételekkel bizony sokszor jól megtűzdelt MOL jelentés előtt.
Amit látunk, az nem rossz
Ami alapján véleményt lehet mondani, azok a riportált számok. Ezek negyedéves alapon javulást mutatnak, azonban éves alapon az EBITDA és a működési eredmény is csökkent. A társaság számára a működési környezet az előző év második feléhez hasonlóan kihívásokkal teli volt 2013 első negyedében is, a cég központi piacain a gazdasági helyzet még mindig kedvezőtlen és a gáz valamint a kőolaj alapú termékek kereslete továbbra is gyenge.
Kutatás-kitermelés: kellett a jó teljesítmény
A társaság működési eredményében a kutatás-kitermelés, nemzetközi kifejezéssel élve az úgynevezett "upstream" divízió mindig is jelentős szerepet játszott. Ennek fényében jó hír, hogy az EBITDA annak ellenére növekedést mutat, hogy a kitermelt mennyiség 2011 második negyedéve óta tapasztalható visszaesése tovább folytatódott. Ennek hátterében egyrészt a szíriai kitermelés tavalyi kiesése, illetve a horvát mezők természetes fogyása játszik szerepet. A növekvő működési profit az átlagos szénhidrogénár növekedésének és a költségcsökkentő lépéseknek köszönhető.
Éves összehasonlításban a gázkereskedelmen elért veszteség csökkenése is pozitívan hatott.
Finomítás-marketing: harc az elemekkel
A kihívásokkal teli piaci környezetben (magas olajár, gyenge hazai kereslet) a társaság finomítói tevékenysége javulni tudott az előző negyedévhez képest, köszönhetően a finomítók kedvező termék összetételének. Ezek szerint a társaságnál folyamatban lévő finomító fejlesztési munkáknak vannak már eredményei, bár van még tér további javulásra is bőven. Bár az átlagos finomítói marzs csökkent, a társaság számára fontos benzin feldolgozásán elérhető profit erősödni tudott.
A kiskereskedelmi értékesítéseken továbbra is érezhető a gyenge hazai kereslet hatása, amit az export tevékenység növelésével igyekszik kompenzálni a társaság. A kiskereskedelmi eredményt még mindig lefelé húzzák a magas személyi költségek.
A finomítás és marketing divízió az egyszeri tételek kiszűrése nélkül az előző negyedévben jelentős veszteséget szenvedett el egy 687 millió kunás finomítói eszközleírás következtében. Emiatt az ebben a negyedévben közzétett számok összevetése csalóka lehet az előző negyedévvel.
És a többi
A központi költségek a tavalyi év azonos időszakához képest 13 százalékkal csökkentek, ami szintén azt mutatja a kutatás-kitermelés szegmens költségcsökkentései mellett, hogy kezdenek beérni a társaság költségcsökkentési törekvései.
A negyedévben három újabb kutatófúrás előkészítése, a töltőállomások modernizálása és a Rijeka finomító folytatódó hatékonyságnövelő beruházásai összesen a tavalyi év első negyedévéhez hasonló 163 millió kunás beruházást emésztettek fel.