A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem tud hatékonyan fellépni a mezőgazdasági termékkörben kartellezők ellen a szakmaközi törvény múlt évi elfogadása óta - állította Juhász Miklós, a GVH elnöke a parlament mezőgazdasági bizottságának ülésén.
Az elnök a dinnyekartell néven ismertté vált ügy résztvevőivel szemben indított versenyfelügyeleti eljárásról beszélt, amelyet meg kellett szüntetniük, miután állásfoglalást kértek a vidékfejlesztési tárcától. Ennek alapján a GVH arra a következetésre jutott ugyanis, hogy nem állapítható meg a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló szabályok megsértése.
Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a GVH-nak a jogszabályt be kell tartatnia, nem pedig kifogásokkal illetni. Az államtitkár az április első felében a sajtóban megjelent információkra utalt, amelyekben a szabályozás elégtelenségét vetette fel a versenyhatóság.
Az államtitkár korábban maga is elismerte, hogy a dinnyetermesztők képviselői és az áruházak kartelleztek tavaly. A felek épp a kormány bátorítására állapodtak meg abban, hogy 99 forintos áron adják a dinnyét a termelők érdekében. A GVH a nyilatkozatok ellenére megszüntette az eljárást.