Sávos reklámadót tervez be a kormány, annak érdekében, hogy az ország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól - derüli ki a kabinet a kormány.hu oldalon közétett munkaanyagából.
Az adót a reklámok közzétevői fizetik majd. Egymilliárd forint alatt nem kell semmit fizetni, ötmilliárd forintig 1 százalékos, tízmilliárdig 10 százalékos, afelett pedig 20 százalékos lesz a reklámadó. Ezek alapján a legnagyobb médiavállalatok, azaz a kereskedelmi tévék járnak a legrosszabbul. Az adó a kihirdetést követő 30. napon lép hatályba.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter május 10-én jelentette be, hogy a kormány egy háromlépcsős költségvetési egyenlegjavító csomag elfogadásán dolgozik. Az intézkedések három fő eleme a költségvetési zárolás, a presztízsberuházások leállítása és az adóemelés.
Célja az volt, hogy Magyarország - EU-csatlakozásunk óta először - végre kikerüljön az unió túlzottdeficit-eljárása alól, mely már azzal fenyegetett, hogy az Európai Unió következő, 2013-ban kezdődő költségvetési időszakában komoly uniós forrásoktól esik el az ország.
Habár az Orbán-kabinet már korábban is úgy vélte, eleget tett azért, hogy megszűnjön hazánk ellen az eljárás, Brüsszelből mégis olyan jelzés érkezett május elején, hogy a Bizottság további egyenlegjavító lépéseket vár.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön még arról beszélt, hogy szerinte a Varga-csomag mindhárom eleme elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy meggyőzzük az Európai Uniót, hogy 2012 után 2013-ban és 2014-ben is képes lesz Magyarország a 3 százalékos szint alatt tartani a költségvetési hiányt. Ehhez képest, most a Varga-csomag második két lépcsőjéről nincs szó, de egy új adót vezet a kormány.
Pénteken már olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint az Európai Bizottság javasolni fogja a Magyarország elleni eljárás megszűntetését.