Kirobbanó formában a hazai parkett
Nagyobb sebességbe kapcsolat a magyar tőzsde, a BUX már több mint 1,5 százalékkal halad felfelé, ezzel pedig újra élen jár az európai börzék között. Mindezt úgy, hogy a nemzetközi piacokon inkább csak stagnálás látható.
Elsősorban az OTP-nek és a gyógyszercégeknek köszönheti ezt a hazai pakett, ugyanis a bankpapír már 2 százalék feletti pluszban jár, ezzel pedig 4900 forint fölé drágult nap közepére.
Az OTP árfolyama
Mellette még az Egis-t is megtépték a befektetők, a gyógyszercég közel 3 százalékkal ugrik, és ehhez viszonylag nagy forgalom is társul. A kisebbik gyógyszercég ezzel átlépte a 21000 forintos szintet, ahol utoljára 2011 márciusában járt az árfolyam.
Az Egis árfolyama
A Richter pedig már ledolgozta elsősorban a 660 forintos osztalék miatti tegnapi esésének nagy részét, árfolyama ma 2,3 százalékkal megy felfelé.
A Richter árfolyama
A Mol is szépen gyűjtögeti pluszait, már 1,1 százalékkal drágul, ellenben a Magyar Telekom 0,6 százalékkal halad lefelé, ezzel mélyen alulteljesítve magyar társait.
A forint ma újból erősödéssel próbálkozik, ami eddig sikerül is neki, hiszen az euróval szembeni árfolyama a ma reggeli 298-as szintről már 296,5 félig jött le, igaz onnan valamelyest visszább korrigált. A hazai devizát segíthették a ma megjelent jó külkereskedelmi mérlegadatok és a kedvező áprilisi ipari termelési értékek is.
Az EUR/HUF árfolyama
Amerikára várnak az európai befektetők
Továbbra is kivárnak az európai tőzsdék a délután 14:30-kor érkező amerikai foglalkoztatási adatok előtt. Csak kisebb mértékű elmozdulások láthatók eddig, de ha megjelenik a piaci szereplő által kiemelt figyelemmel kísért makroadat az elindíthat majd nagyobb mozgásokat.
A német DAX kora reggel még kisebb pluszban volt, azonban miután a Bundesbank visszavágta a német gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését - a korábbi 0,4 százalékról 0,3 százalékra - minimális mínuszba váltott az index. Emellett az áprilisi ipari termelés stagnált, az egy hónappal korábbi 1,2 százalékos növekedés után.
A Deutsche Telekom 1 százalékkal erősödött nap elején, miután a Jefferies elemzője vételi ajánlást rendelt a vállalat részvényeihez a korábbi semleges ajánlásáról. A célárát 9,70 euróra módosította, mert úgy véli a cég strukturális reformjai kedvezőek lesznek a társaság növekedésére nézve. Azonban nap közepére elfogyott a lendülete, ahogy a német tőzsdének is. A brit telekomcég, a BT Group részvényeit is felminősítették, ennek következtében 2,4 százalékkal megy fel az árfolyam, ezzel bőven lekörözve a londoni börze teljesítményét.
Egyre inkább a bóvli kötvények felé fordulnak az európai vállalatok, hiszen az idei év első öt hónapjában 66,7 milliárd euró értékben bocsátottak ki alacsony besorolású vállalati kötvényeket. A tendencia pedig fokozódik, májusban 19,1 milliárd euróval a legerősebb hónapot sikerült elérni. A vállalatok célja ezzel az lehet, hogy az alacsony hozamkörnyezet mellett minél inkább csökkentsék tőkeköltségüket.