Mindenképp változik a taxisokra vonatkozó fővárosi szabályozás, de lesz még egyeztetés a pontos feltételekről. Egy dolog azonban biztos, a Fővárosi Közgyűlés egységes arculatot szeretne, és csak a megszabott műszaki paramétereknek megfelelő autóknak ad majd engedélyt - olvasható a Bisnode üzleti információszolgáltató friss elemzésében, amelyben a cég a taxis személyszállítást főtevékenységként megjelölő vállalkozások teljesítményét vizsgálta 2007 és 2011 között.
A vizsgált időszakban jelentősen emelkedett a vállalkozások száma, 2007-ben 605 taxis cég volt a Bisnode statisztikája szerint, 2011-re pedig 870-re emelkedett a számuk. Az érintett cégek fele adott le árbevételi és nyereségadatokat, ezek kedvezőtlen képet festenek a piacról.
Ugrás után került lejtőre a taxisok forgalma
Az adatokat benyújtó társaságok árbevétele 2007-ben még 3,44 milliárd forint volt, egy évvel később azonban nagyot ugrott, 2008-ban már 6,3 milliárd forintnál jártak. Ezt követően viszont a válság hatására évről évre csökkent a bevétel, 2011-ben már kevesebb mint 5 milliárd volt az árbevétel. Az egy cégre vetített adatok is hasonló görbét rajzolnak ki, a legjobb év 2008 volt, akkor egyenként 17,6 millió forintot kerestek a cégek, ez 2011-re 12,4 millió forintra apadt.
Az összesített eredményadatok is a szektor kedvezőtlen helyzetére utalnak, a vizsgált időszakban ugyanis egyetlen évben sem értek el nyereséget a taxis vállalkozások. Az összesített veszteség 114 millió forint volt 2007-ben, egy évvel később - amikor jelentősen nőtt a forgalom - a veszteség meghaladta az 1,3 milliárdot, a következő években pedig összesen 393-684 milliós veszteséget termeltek. Az egy cégre vetített veszteség az vizsgált - 2007-től 2011-ig terjedő - időszakban 392 ezer és 1,3 millió forint között szóródott.
A legnagyobbak nyeresége aprópénz
Az összesített adatok azt mutatják, hogy a taxizás nyereségképtelen tevékenység, a legnagyobb árbevételű cégek adatai azonban kedvezőbbek. A tíz legnagyobb taxis vállalkozás 2011-ben bő 2,2 milliárdos bevételt realizált, ez a taxisok összbevételének 44 százaléka. A tíz cég közül mindössze egy volt veszteséges 2011-ben, a többiek pluszban zárták azt az évet. Ugyanakkor a nyereség egyáltalán nem mondható irigylésre méltónak: a tíz legnagyobb taxizásból élő vállalkozás összesen 56 millió forintos bruttó eredményt termelt.
Jó adós vs. rossz adós
A gyenge adatok alapján nem meglepő, hogy a cégek és a felszámolási és csődeljárások hányadosából adódó bedőlési mutató jelentősen emelkedett 2007 óta, abban az évben még csak 1,2 százalékos volt a taxis cégek bedőlési aránya, 2011-ben már 5,06 százalékos, tavaly pedig megközelítette a 6 százalékot. Ezzel az eredménnyel a taxizás a legrosszabb üzletek közé tartozik, tekintve, hogy az összes ágazatra vonatkozó országos Bisnode bedőlési index tavalyi, 4,08 százalékos értékét bőven meghaladja, és közel van az egyik legrosszabb 2012-es bedőlési indexszel rendelkező építőipar 6,32 százalékos eredményéhez.