A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Lemondott a PSZÁF két alelnöke

Vágólapra másolva!
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének két alelnöke, Sáray Éva és Balogh László, valamint Nadrai Géza, a Pénzügyi Békéltető Testület elnöke is benyújtotta lemondását - közölte a felügyelet.
Vágólapra másolva!

Szász Károly, a PSZÁF elnöke 2013. június 21-ei hatállyal elfogadta a vezetők lemondását, amelyről június 24-én írásban tájékoztatta Orbán Viktort.

A PSZÁF elnöke 2013. június 24-ei hatállyal Gázmár Zoárdot, a Felügyeleti igazgatóság eddigi ügyvezető igazgatóját nevezte ki alelnökké, aki a PSZÁF elnökének távollétében ellátja az elnök általános helyettesítési feladatait is.

A PSZÁF által kiadott közleményből nem derül ki a távozó vezetők felmondásának indoka, de az összefüggésben állhat a felügyeletet érintő szervezeti átalakulásokkal. A PSZÁF és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) összeolvadása küszöbön áll, az erről szóló törvényjavaslatot már benyújtotta a gazdasági minisztérium a parlament elé.

Ha az átalakulást az Európai Központi Bank is jóváhagyja, akkor a magyar képviselők minden bizonnyal megszavazzák, és akár már októbertől a jegybank alá tartozna a teljes pénzügyi szektor felügyelete. Emiatt a PSZÁF-nél dolgozó mintegy 530 ember munkaviszonya szeptember 30-ával megszűnik. Elvileg az MNB átveszi az állományt, de mivel az összevonás egyik indoka a párhuzamos teendők kiktatása és a takarékosabb működés, ez érintheti a dolgozók egy részét.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!