Meglódult a svájci óriásbank

Vágólapra másolva!
A svájci UBS előzetesen 690 millió svájci frankos nettó profitot vár a második negyedévre, az idei első három hónapban elért 988 millió svájci frank után. Ugyanakkor az elemzői várakozásokat meghaladja az előzetes szám, míg a bank gyorsjelentése július 30-án lát majd napvilágot. Az árfolyam 3 százalék feletti emelkedéssel reagált a bejelentésre.
Vágólapra másolva!

Svájc legnagyobb bankja a UBS körülbelül 690 millió svájci frankos nettó profitot ért el a második negyedévben a pénzintézet előzetes jelentése szerint. A végleges negyedéves eredményeket július 30-án teszi majd közzé a hitelintézet, a Bloomberg elemzői konszenzusa 543 millió frankos nettó eredményt vár.

Forrás: investor.hu

A bank komoly, 10 milliárd svájci frank körüli nettó pénzbeáramlást vár a vagyonkezelési üzletágában, míg a globális eszközkezelési divíziójában 2,7 frank nettó kiáramlást prognosztizál. Az előzetes eredmények magukban foglalnak nagyjából 865 millió svájci franknyi összeget, amit különböző jogi, és peres ügyekre különített el a bank.

A bank azt is közölte, hogy egyességre jutott az amerikai ingatlanpiaci szabályozó ügynökséggel ( Federal Housing Finance Agency, FHFA) a 2004-2007 között értékesített amerikai jelzálog fedezetű értékpapírok (Residential mortgage-backed securities, RMBS) miatt indított bírósági eljárással kapcsolatban. A peres eljárást 18 pénzintézet ellen indította az FHFA, amit a UBS már 2011 harmadik negyedéve óta szerepeltet a könyveiben. A megegyezés még a felek végső elfogadására vár, az ezzel kapcsolatos költségeket pedig majd a második negyedéves, és korábbi peres eljárásokra elkülönített céltartalékokból fedezik.

A UBS árfolyama tavaly július óta egy emelkedő trendben mozog, ráadásul az elmúlt héten sikerült áttörnie az 50 napos mozgóátlagát is, míg a mai bejelentésre 3 százalék feletti pluszával, már a májusban ellenállásnak bizonyuló 18 svájci frankos szintet is megugrotta.

A UBS árfolyama (Zürich)

Forrás: investor.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!