Nem tervez további leépítéseket Európában Amerika egyik legnagyobb autógyártója, a Ford. Ezt Stephen Odell, a Ford európai részlegének vezetője közölte, aki szerint az európai autóipar a lassú stabilizálódás jeleit kezdi mutatni - írja a Bloomberg. A vállalat még októberben jelentette be, hogy három gyárát bezárja Európában 2014 végéig, amivel 6200 alkalmazottjuktól fognak megvállni. Ez az európai dolgozóik nagyjából 13 százalékát érinti.
A gyárbezárások oka, hogy az európai autópiac hónapról hónapra mélyebb gödörbe kerül, májusban már 20 éves mélypontot ért el. Júniusban újabb 6,5 százalékos volt az európai autóipar éves visszaesése, ennek ellenére a Ford 6,4 százalékkal tudta növelni újautó eladásai számát a régióban a hónapban éves alapon. Ezzel 8,2 százalékra nőtt az amerikai vállalat piaci részesedése Európában a társaság közlése szerint.
Ugyanakkor ez még mindig nem elegendő a Ford európai veszteségeinek csökkentéséhez, mely ráadásul tovább emelkedhet. Az autógyártó számításai szerint a tavalyi 1,75 milliárd dollár után idén 2 milliárd dolláros veszteséget termelhet az európai működésük.
Hogy mérsékeljék a mínuszokat, a Ford folyamatosan csökkenti autógyártási tevékenységét Európában, legutóbb másfél millióval kevesebb autó előállítását jelentették be 2013-ra. A Ford így már csak 2 millió autót fog gyártani Európában, azonban Odell szerint ez a csökkentés még mindig nem elegendő, és továbbra is több autót gyártanak, mint amennyire az embereknek szükségük van.
Ezt támasztja alá, hogy a Ford autóértékesítései 8,3 százalékkal estek vissza az idei első félévben, és csak 565 400 darab autót tudtak eladni.