Vesztésre áll G.I. Joe a táblagépekkel szemben

Vágólapra másolva!
Gyengébb eredményt tett közzé a Hasbro játékgyártó negyedéves gyorsjelentésében, mivel a fiúknak szánt játékok szegmensében több mint 30 százalékos bevételcsökkenést kellett elszenvednie. Úgy tűnik G.I. Joe és egyéb akcióhős figurák alulmaradnak az okostelefonokra és táblagépekre fejlesztett játékokkal vívott csatában. A vártnál rosszabb számok ellenére a részvényárfolyam emelkedik a hétfői kereskedésben, ami talán annak köszönhető, hogy a Hasbro két évvel meghosszabbította szerződését a Disney-vel, aminek keretében 2020-ig gyárthatja a Marvel és a Star Wars filmek figuráit.
Vágólapra másolva!

Elvétette az elemzői prognózisokban szereplő számokat a G.I. Joe katonáiról híres Hasbro játékgyártó. Elsősorban a legnagyobb súllyal bíró fiúkat megcélzó játékok szegmensében szenvedett el hatalmas visszaesést a cég, ugyanis itt az egy évvel korábbi időszakhoz képest 35 százalékkal lettek alacsonyabbak a bevételek. Ezt nem tudta ellensúlyozni, például a Monopoly eredményeit is tartalmazó egyéb játékok divíziójának 19 százalékos, illetve a lányoknak készített játékok 43 százalékos növekedése sem. További negatívum, hogy az egy részvényre jutó eredmény (EPS) is gyengébb lett a vártnál.

Forrás: investor.hu

A csökkenő forgalomban elsősorban az játszik szerepet, hogy a hagyományos játékokat már kevésbé szeretik a fiúk, és inkább okostelefonon vagy táblagépen játszanak idejük nagy részében, nyilatkozta az MKM Partners elemzője a Reutersnek. Az Egyesült Államokban és Kanadában 4 százalékkal csökkentek a bevételek, de az egyéb piacokon is hat százalékos szűkülés volt látható.

Forrás: investor.hu

A részvényárfolyam azonban emelkedéssel kezdte a hétfői kereskedést, amiben talán az játszhatott szerepet, hogy a társaság tovább mélyíti a kapcsolatát a Disneyvel. A Hasbro az új megállapodások szerint két évvel meghosszabbította szerződését, így 2020-ig gyárthatja majd a Marvel-képregény karakterek figuráit, valamint a Star Wars franchise-hoz kapcsolódó játékokat is. A következő Star Wars film egyébként várhatóan 2015 nyarán érkezik majd a mozikba, így az ehhez kapcsolódó bevételek nagy része majd abban az évben jelentkezhet a Hasbronál is.

Forrás: Origo

Amerika második legnagyobb játékgyártójánál elindítottak egy költségcsökkentő programot is, a profitabilitás fenntartása érdekében, amelynek keretében 10 százalékkal csökkentenék a cégnél dolgozók számát.

Múlt héten a Hasbro nagy riválisa a Mattel is csalódást keltő számokat tett közzé, mivel a zászlóshajójának számító Barbie baba eladások továbbra is gyengén alakultak. Egy kisebbik gyártó a Jakks Pacific pedig visszavágta az idei évre vonatkozó előrejelzéseit, mivel több kiskereskedő kevesebb megrendelést adott le termékei iránt.

A Hasbro árfolyama idén töretlenül emelkedett a 48 dolláros szintig, de ezt az ellenállásást többszöri kísérletre sem tudta átugrani. Hétfőn a kereskedés elején szintén megpróbálkozott ezzel a manőverrel, de egyelőre ez az akció is sikertelen volt.

A Hasbro árfolyama (Nasdaq)

Forrás: investor.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!