Az ISD Dunaferr tulajdonosai készek azonnali hatállyal megkezdeni a konzultációs folyamatot a cég jövőjéről - közölte Oleg Mkrcsan, az ISD Korporáció vezérigazgatója, az ISD Dunaferr Zrt. igazgatóságának tagja válaszlevelében, amelyet pénteken küldött Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek.
A cég közleménye szerint válaszukban a tulajdonosok hangsúlyozták: nagyra értékelik a figyelmet, amellyel Magyarország kormánya az ISD Dunaferr helyzetét kíséri, és feltétlenül számítanak az aktív együttműködésre annak érdekében, hogy közösen enyhítsék az európai gazdasági válság vállalatot sújtó hatásait.
A tulajdonosok megbízták Jevgenyij Tankilevics cégvezetőt a kormány képviselőivel történő előzetes megbeszélések lebonyolításával. Közölték azt is, hogy pénteken lezajlott az első egyeztető tárgyalás az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje és az üzemi tanács képviselői között a tervezett csoportos létszámleépítéssel kapcsolatban.
A kormány nem pénzt kínál a Dunaferrért a tulajdonosoknak, hanem a tartozások jelentős részének átvállalását ajánlja. A megvásárlás kezdeményezéséről szóló döntés az után született, hogy az ISD Dunaferr Zrt. 1500 fős létszámleépítést jelentett be, amit a vállalat tartós veszteségességével indokolt.