Vártnál nagyobb lehet az idei profit
Megemelte idei profitvárakozásait a világ legnagyobb konténerszállítója, a dán APM-Maersk. A cég jelezte, hogy a konténerszállítási üzletágában (Maersk Line) a korábban jelzettnél magasabb lehet a 2013-as nyereség, melynek köszönhetően az egész cégcsoport magasabb profitra számíthat idén.
A menedzsment viszont nem közölt pontos számokat a Maersk Line idei profitjára vonatkozóan, csupán előrevetítette, hogy a tavalyinál jóval magasabb lesz idén a nyereség. Korábban még csak azt prognosztizálták, hogy a konténerszállítási üzletágban a 2013-as profit várhatóan magasabb lesz a tavaly elért 461 millió dolláros nyereségnél.
Az anyacégben így már 3,5 milliárd dolláros nyereséggel kalkulálnak 2013-ra, míg korábban csak 2,9 milliárd dollárra számítottak. Ez pedig csupán hajszállal marad el a 3,74 milliárd dolláros nettó eredménytől.
Az APM-Maersk a vártnál erősebb második negyedéve után módosított korábbi várakozásain. A nagyon összetett, holdingstruktúrában működő társaság nettó eredménye csupán 856 millió dollárra csökkent, miközben a szakértők ennél nagyobb mértékű visszaesésre, 667 millió dolláros nettó nyereségre számítottak.
A kellemes meglepetést okozó eredmény annak köszönhető, hogy a Maersk Line egységnél a vártnál nagyobb mértékben, 439 millió dollárra nőtt a profit az egy évvel korábbi 227 millió dollárról. Az elemzők 99 millió dolláros nyereségre számítottak.
Az üzletág javuló eredményei elsősorban a drasztikus költségcsökkentéseknek köszönhetőek, melyen túl a Maersk Line hatékonyabbá tette flottájának működését is. Erre a tengeri szállítmányozás iránti csökkenő kereslet miatt volt szükség, amit tovább súlyosbított, hogy ezzel párhuzamosan túlkínálat alakult ki a piacon, mivel a szállítmányozási cégek rengeteg új hajót rendeltek meg 2012-ben. Azonban ahogy megrendelték őket, a gazdaság recesszióba süllyedt, és iszonyatos túlkínálat kezdett kialakulni.
Ezen túl 15 százalékkal csökkentek az üzemanyagok raktározási költségei, és 13 százalékkal alacsonyabb volt az üzemanyag felhasználás a negyedév során, mint egy évvel korábban, ami szintén hozzájárult a Maersk Line javuló eredményeihez. Ezek a kedvező folyamatok pedig az év hátralévő részében is folytatódhatnak, ami hozzájárulhat a profit vártnál nagyobb növekedéséhez.
Ugyanakkor az olajkitermeléssel foglalkozó üzletágban (Maersk Oil) pocsék eredményeket ért el a cég az alacsonyabb olajárak, és a visszaeső kitermelés miatt. Itt a profit egy év alatt 50 százalékkal zuhant vissza, és 249 millió dollárt tett ki. Talán régebbi olvasóink még emlékeznek, hogy tavaly a társaság profilváltást jelentett be tavaly ősszel, és a hajózási, szállítmányozási üzletágtól az olajipari és kikötő ágazat felé fordította a fókuszt a nagyobb nyereségesség elérése érdekében. Egyelőre viszont ez nem bizonyult nyerő húzásnak, elnézve a Maersk Oil hullámzó eredményeit.
Lehet kakaó a részvényben
A profitvárakozások megemelésére 6 százalékot ugrott pénteken a Maersk részvényeinek árfolyama, mely így másfél éves csúcsára került. A menetelésnek köszönhetően egy rendkívül fontos szintet tört át a papír, ugyanis egy ellenállás, és egy korábbi emelkedő trendvonal sem tudta megállítani. Ezzel megnyílt a tér a további emelkedés előtt, az első komolyabb szintnek az 52 ezres számít, így addig technikailag nincs akadálya a további erősödésnek.
APM-Maersk árfolyama (Koppenhága)