Fontos technikai szintről kezdhet bele az emelkedésbe a Richter, ugyanis a részvény miután lefordult a 3750 forintos magasságból a 3600 forint körüli szintekig esett vissza. Itt több olyan támasz is látható, amiről könnyedén felpattanhat a nagyobbik BÉT-en forgó gyógyszergyártó.
A részvény grafikonján emellett egy rendkívül pozitív technikai jelzés is kirajzolódik, az 50 napos mozgóátlag alulról metszi a 200 napos mozgóátlagot úgy, hogy ezen szintek fölött mozog a Richter árfolyama. A technikai elemzésben ezt a formációt aranykeresztnek szokták nevezni és hosszabb távon pozitív lehet a papírra. Legutóbb 2012 májusában rajzolódott ki ilyen jelzés, akkor mintegy 8 százalékot emelkedett a Richter néhány hét leforgása alatt. Az előtt pedig 2009-ben jelent meg ilyen a grafikonon és azt követően mintegy félév alatt 50 százalékot ralizott a részvény.
Amennyiben ténylegesen megindul felfelé a részvény, akkor ismét a 3750 forint körüli ellenállásokra érdemes figyelni, hiszen a nyáron kétszer is itt állt meg a papír menetelése.
Richter napi grafikon
Mik azok a mozgóátlagok? A mozgóátlagok a technikai elemzés eszköztárának kedvelt elemei. Három fajtáját különböztetjük meg, köztük az egyszerű, az exponenciális és a súlyozott mozgóátlagot. Az egyszerű mozgóátlag számítása a legkönnyebb, hiszen ebben az esetben a rendelkezésre álló kereskedési adatok közül mindig a legutolsókat átlagoljuk. Ennél fogva a mozgóátlag a piaci folyamatokat lesimítva fogja követni, melynek előnye, hogy az éles kiugrásoktól megtisztítja a grafikont, viszont adott esetben a piaci fordulókra csak időben csak késve reagál. Az egyszerű mozgóátlagok két legelterjedtebb típusa az ötven és kétszáz napos mozgóátlag. Az ötven napos a legutolsó ötven nap, a kétszáz napos pedig a legutolsó 200 nap árfolyamadatainak átlagát mutatja. Ahogy haladunk előre az időben, úgy természetesen a mozgóátlag értéke is folyamatosan változik. A technikai elemzésben a mozgóátlagok akkor adnak vételi jelzést, ha a rövidebb távú alulról metszi a hosszabb távú mozgóátlagot. Eladási jelzés pedig ebből kiindulva akkor érkezik, ha a rövidebb mozgóátlag felülről metszi a hosszabbat. A szakirodalomban azt a formációt, amikor az ötven napos mozgóátlag alulról metszi a kétszáz naposat, Golden Cross-nak (aranykeresztnek), amikor az ötven napos mozgóátlag felülről metszi a kétszáz naposat Death Cross-nak (halálkeresztnek) nevezzük. |
A heti grafikonon a háromszög a meghatározó
A Richter heti grafikonján pedig egy egyre jobban szűkülő oldalazó háromszög látható, aminek a csúcsa felé közeledik az árfolyam. Az ilyen alakzatokból nagy lendülettel szokott kitörni a papír, ugyanakkor a formáció nem mondja meg, merre is indulhat meg a részvény.
Amennyiben felfelé indulna meg, akkor a 3878 forintnál a 200 hetes mozgóátlag lehet ellenállás, majd a 4000 forint körüli szintek. Ha pedig esni kezdene, akkor az idei mélypont eleste után markánsabb támasz csak 3000 forint környékén látható.
Richter heti grafikon