A férfiakra kezd lőni a H&M
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/88tsGUyk2O3M1m2ulbYl2yXjPkTFsZVcUvFAN5X3eSI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhN2FkMjIxODA4ODQ0ZmY5NGQyMDkxODI2MTJjNWYz.webp)
Unalmasak voltak az eddigi kollekciók
Egyre nagyobb hangsúlyt helyezne az H&M a férfiruházatra, derült ki a legújabb kollekciókból. A szeptember 19-től a boltokba kerülő "Mauritz Archive" névre keresztelt kollekcióhoz ugyanis komoly reményeket fűzött a Magyarországon is népszerű svéd kiskereskedő. A stílus meglehetősen eltér majd a korábban megszokottaktól, elsősorban a retro irányzat jegyeit lehet majd megfigyelni a kollekció darabjain.
Erre nagy szüksége is lehet a H&M-nek, hiszen ahogyan Craig Landale, a Menswear Style divatblog egyik alapítója fogalmaz, a közvélemény szerint a korábbi ruhák alapvetően unalmasak, nem egyediek, ráadásul még a kreativitást is nélkülözik.
Ráférne egy felrázás az H&M-re
Ami pénzügyi szempontból kiemelten fontos, hogy a Mauritz Archive mennyire lesz képes felpörgetni az eladásokat, hiszen az elmúlt két negyedévben finoman fogalmazva sem hozott hatalmas áttörést a cég életében. A legalább egy éve nyitva lévő üzletek forgalma folyamatos visszaesést mutat, továbbá júliusban is 1 százalékos csökkenést lehetett látni.
Az viszont kedvező lehet, hogy az új kollekció darabjai valamivel magasabb árcédulával kerülnek majd a piacra, a legdrágább darab 149 euróba kerül majd, mondta el Peter Klussel, a kollekció tervezője. Ezzel együtt természetesen a vevők akár negatívan is reagálhatnak a magasabb árakra, valamint a ruhák előállítási költségeit is figyelembe kell venni, amiről nem sok információ ismert. Az H&M számára pedig ez kiemelt jelentőségű, hiszen az elmúlt negyedévekben folyamatosan csökken az eladott termékeken realizált profit, amit főként az üzemi eredményhányad csökkenésében lehet tetten érni.
Optimizmusra adhat viszont okot a férfiruházat általános előretörése, a MarketLine elemzése szerint ugyanis a szegmens 2017-ig 4,7 százalékos átlagos növekedési ütemet produkálhat évente, szemben a női ruházattól várt 3,6 százalékkal. A befektetők azonban vélhetően megvárják a kollekció bevezetése után érkező számokat, hiszen az árfolyam nem mutatott érdemi mozgást a hírre, ma pedig már 0,5 százalékos mínuszban jár a papír. Ezzel együtt könnyen elképzelhető, hogy a befektetők már kivárnak a harmadik negyedéves gyorsjelentésig a nagyobb vételekkel és eladásokkal. A szeptember 26-án érkező jelentésről természetesen az Investor.hu hasábjain is beszámolunk.
A Hennes & Mauritz árfolyama (Stockholm)