Esik a Mol
A vegyes európai piacnyitás kissé megviselte a hazai tőzsdét, a BUX 0,3 százalékos mínuszban tanyázik nem sokkal a kereskedés megkezdése után. A régióban a cseh piac kivételével szintén kisebb mínuszok láthatóak.
A hazai főbb papírok közül a Mol pocsékul indította a hetet, mivel már 0,9 százalékos mínuszt szedett össze, ami jelentős szerepet játszik a BUX gyenge nyitásában is. Az OTP és az Egis egyelőre nem mutat elmozdulást, a Magyar Telekom viszont 0,6 százalékos emelkedésre képes. A Richter a Mol-hoz hasonlóan gyengélkedik, és 0,3 százalékot veszített értékéből.
Varga Mihály megerősítette, hogy a korábban tervezettnél magasabb, 2,9 százalékos lehet a költségvetési hiány jövőre, míg inflációs várakozásait 2,4 százalékra csökkentette. Varga ezen kívül elmondta hogy a bankoktól november 1-ig várják a megoldást a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatban. Ugyanakkor elmondása szerint a kormány sosem hangoztatta, hogy a teljes jelzálogalapú devizaadósságot egy körben szeretné forintosítani a kormány, melyet a Bankszövetség nemrégiben kritizált.
A forint egyelőre nem mutat jelentősebb elmozdulást, és nem sokkal a 298-as szint fölött mocorog az euróval szembeni árfolyama. A dollár/forint jegyzése 220-nál, a svájci franké 242-nél található.
EURHUF árfolyama
Merkel győzelme sem tud segíteni
Nem hozta meg az elsöprő jókedvet Angela Merkel vasárnapi választási győzelme az európai tőzsdékre, mivel a főbb részvényindexek vegyesen teljesítenek, és pénteki záróértékeik közelében mocorognak. A német DAX is csupán 0,1 százalékos pluszt tudott összeszedni. A piacok felemás teljesítményének egyik oka lehet, hogy Merkel nem tudta megszerezni az abszolút többséget, és egyes befektetők félnek a német reformfolyamatok megakadásától.
A vételi kedvet a kedvező kínai makroadat sem tudja megalapozni, az HSBC adatai szerint féléves csúcsra ugrott a kínai feldolgozóipari optimizmus. Az eurózónából viszont felemás makroadatok láttak napvilágot reggel, a francia feldolgozóipari beszerzési menedzserindex (PMI) 49,5 pontos értéke ugyanis elmaradt az 50,1 pontos várakozásoktól. Ugyanez az érték a szolgáltatószektorban a növekedés/zsugorodás határát jelentő 50 pont fölé, 50,7 pontra emelkedett a várt 49,6 pont helyett.
A szeptemberi német feldolgozóipari PMI adatok a franciához hasonlóan csalódást okoztak, mivel 51,3 pontos értékük egyaránt elmaradt a várt 52,2 ponttól, és az augusztusi 51,8 ponttól is. Ezzel szemben a német szolgáltatószektorban 54,4 pontra ugrott a feldolgozóipari beszerzési menedzserindex értéke, miközben az elemzők csak 53 pontra számítottak.
Az eurózóna PMI adatai a délelőtt folyamán később fognak napvilágot látni, melyek még megmozgathatják a piacokat.
Cáfolta a ThyssenKrupp azokat a hétvégi sajtóértesüléseket, miszerint az autóipari rendszereket, eszközöket gyártó részének az eladását tervezik a magas eladósodottság miatt.
Ma már fontosabb makroadat a fentieken kívül nem fog napvilágot látni az eurózónából, így elsősorban a vállalatok felől érkező hírek köthetik le a befektetők figyelmét.