A külföldivel azonos szintre csökkentené a bankkártyák belföldi használata után felszámítható interchange díjakat a kormány - a szabály a pénzügyi felügyelet jegybankba olvasztásával kapcsolatos jogszabály-módosításokat tartalmazó törvényjavaslatba épül be.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken nyújtotta be a parlamenthez a törvényjavaslatot. Ennek, a pénzforgalmi szolgáltatási törvényhez fűzött módosításai közé került az interchange díjakra vonatkozó szabály, amely szerint a bankkártyával fizető, valamint az azt elfogadó fél pénzügyi szolgáltatói - egymás között - nem számolhatnak fel betéti kártya esetén 0,2 százaléknál magasabb díjat és jutalékot (interchange díjat).
Ugyanez a díj és jutalék - együttesen - legfeljebb 0,3 százalék lehet a hitelkártyáknál. Mindkét korlát feltétele az, hogy mindkét szolgáltatónak Magyarországon legyen a székhelye, illetve fióktelepe.
A törvényjavaslat indoklása tartalmazza azt, hogy a kormány célja a készpénzfizetés visszaszorítása. Miután jelenleg a nemzetközi díjakat jóval meghaladják a belföldi díjak, a kormány törekvése, hogy a belföldi díj is a külföldi szintjére csökkenjen.
A portfolio.hu által közölt táblázat alapján a környékbeli országokban a betéti kártyák interchange díjai magasabbak a magyarországinál. Magyarországon a MasterCard 0,7 százalékot, plusz 12 forintot, míg a Visa díja 0,15 százalék, plusz 0,015 eurót számol fel ezen a címen. Mivel a most javasolt korlátozás alacsonyabb szintekre szorítja az interchange díjakat, az elfogadó bankok az MNB várakozása szerint csökkenteni fogják a kereskedői jutalékokat, így nőhet azon kereskedők száma, amelyek kártyát fogadnak el - írja a portál.