Nagyobb felvásárlási csata bontakozhat ki a szebb napokat is látott BlackBerry telefongyártóért. A vállalatért ugyanis a BlackBerry alapítója, Mike Lazaridis és társalapítója, Douglas Fregin is versenybe szállt, és a Goldman Sachsot bérelték fel, hogy segítsen nekik végrehajtani a cég felvásárlását. Az alapítók hivatalosan még nem tettek ajánlatot, arra a közeljövőben kerülhet sor– írja a Bloomberg.
Az alapítóknak a Fairfax Financial Holdings 4,7 milliárd dolláros ajánlatával kell versenyezniük, mely szeptemberben jelentette be, hogy részvényenként 9 dollárért felvásárolná a telefongyártót. A Fairfax viszont egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy milyen formában teremtené elő a vételárat, és be kíván-e vonni támogatókat az ügylethez.
Iparági szakértők szerint Lazaridis és társa is hasonló problémákkal szembesülhet, mint a Fairfax, nevezetesen, hogy rendkívül nehéz lesz finanszírozókat találni az ügylethez. David Cockfield, a Northland Wealth Management alapkezelője úgy fogalmazott, hogy az alapítóknak találniuk kell egy olyan befektetőt, aki hajlandó egy nagy összegű csekket írni a számukra. A két alapító együtt a BlackBerry részvényeinek 8 százalékát birtokolják, míg a Fairfax 9,9 százalékos tulajdonosnak számít.
Ahogy beszámoltunk róla, a BlackBerry még augusztusban állított fel egy olyan speciális bizottságot, melynek a különböző stratégiai lehetőségek megvizsgálása a feladata. Ennek keretében merült fel, hogy eladásra kínálja fel magát, amit végül a vállalat is egyértelmű opcióként ismert el. A BlackBerry ugyanis hónapok óta csak vergődik, egyre kevesebb okostelefont tud eladni az Apple és a Samsung előretörése miatt, melynek következtében katasztrófálisan alakulnak az eredményei is. Szeptember végén a vállalat jelentette be, hogy a harmadik negyedéves árbevétel csak a fele lehet az elemzői várakozásoknak, míg a veszteség háromszor meghaladhatja azt.
Bennfentes források szerint Lazaridis és társa teljesen átalakítaná a vállalatot a talpra állítás érdekében. Ugyanakkor mióta kiderült, hogy eladó a cég, a sajtó számos nagyágyú (SAP, Samsung, Cisco Systems) nevét dobta be, mint lehetséges vásárló. Azonban ezek az érdeklődők inkább csak a BlackBerry egyes részeit vásárolnák meg, és nem az egész vállalatot, így az is elképzelhető, hogy darabjaira hullik az okostelefongyártó.
Egy lehetséges felvásárlási csata következtében egyre feljebb kúszhatna a részvényenkénti felvásárlási ár, ami a papírok tőzsdei árfolyamát is megemelheti. Ennek köszönhetően pedig tegnap is nagy kereslet mutatkozott a BlackBerry részvényei iránt, melyek 1,1 százalékos pluszban zártak. A papírok az elmúlt napokban egyre közelebb kerültek a 9 dolláros ajánlati árhoz, és már 8,2 dollárt érnek.