Mégsem érdekli az amerikaiakat az afganisztáni olaj

2001-ben attól volt hangos az afganisztáni bevonulást ellenző sajtó, hogy az egész háború csak arra lesz jó, hogy az amerikaiak megszerezzék az afgán ásványkincsek feletti ellenőrzést. Most azonban úgy tűnik, hogy a nyugati energiacégek többsége túlságosan kockázatosnak találja a régiót, ezért alig fektetnek be a háború sújtotta országban.

Amikor az amerikai hadsereg és szövetségeseik 2001-ben - a terrorizmusellenes harc jegyében - bevonultak Afganisztánba, gyakorta felbukkant a vélekedés, hogy a nyugatiak csak ráteszik a kezüket Afganisztán ásványkincseire, főleg a rengeteg kőolajra és földgázra. Ma azonban már világosan látszik, hogy ha járt is ilyesmi George W. Bush elnök fejében, amikor a támadás mellett döntött, a stratégia semmilyen eredményt nem hozott. A nyugati energiacégek egyáltalán nem kapkodnak az afganisztáni termelési lehetőségekért, sőt inkább igyekeznek távol maradni az országtól.

Kincseskamra

Pedig az afgán föld rengeteg értéket rejt: egyes becslések szerint az ország kitermelésre váró ásványkincsei nagyjából 1000 milliárd dollárt érnek (ez kábé a magyar éves GDP hétszerese). Az olaj mellett Afganisztán hatalmas réz-, vasérc-, szén-, arany- és lítiumtartalékokkal is rendelkezik. Ezzel már a szovjetek is tisztában voltak, a 79-es invázió után óriási összegeket költöttek az afganisztáni nyersanyaglelőhelyek feltérképezésére, bár ők leginkább rézben utaztak. Az Ajnak városánál lévő rézbánya például a szovjet kivonulás éveiben már a világ éves réztermelésének közel 2 százalékát adta.

Fegyveres őrök egy aranybányánál, a Hindu Kush hegy afganisztáni oldalán. Forrás: AFP/Shah Marai

Most a háború után éledező afganisztáni gazdaság számára tehát elképesztően fontosak lennének a bányászatból származó bevételek, ezek azonban messze elmaradnak a várt szinttől: évente mindössze 146 millió dollárt hoz ez az iparág az országnak.

A pénz nagy úr, a félelem még nagyobb

Mivel azonban az afganisztáni gazdaságban nincs olyan szereplő, amely elegendő tőkével és megfelelő infrastruktúrával rendelkezne ahhoz, hogy kitermelje az ásványkincseket, a kabuli vezetésnek elemi érdeke, hogy külföldi befektetőket vonzzon az országba. Igyekeznek is, szeptember 22-én például másfél milliárd hordó kőolaj kitermelésére írtak ki pályázatot rendkívül kedvező feltételekkel, erre azonban senki nem jelentkezett.

Az ok kézenfekvő: Afganisztánban minden befektetés rendkívül kockázatos. Az amerikai kormányszervek üzleti körképei és jelentései kivétel nélkül lehangoló képet festenek az országról, kiemelik a magas biztonsági kockázatot, a messze nem kielégítő szabályozási környezetet és a korrupciót. A Transparency International korrupciós indexén Afganisztán 176 országból az utolsó helyen áll, holtversenyben Szomáliával és Észak-Koreával, a Világbanknak az egyes országokat a vállalkozást akadályozó tényezők szerint rangsoroló üzleti körképén pedig 185 államból csak a 168.

Felrobbantott NATO olajszállítmány Afganisztánban 2011 februárjában. Forrás: AFP

Bátraké a szerencse?

Az amerikai és európai cégek tehát többnyire józan megfontolásból nem fektetnek be Afganisztánban, van azonban egy ország, ahol úgy érezte a vezetés, hogy még a fentiek ellenére is lehet keresnivalójuk a háború sújtotta államban. Persze hogy a kínaiakról van szó.

Egy kínai cég még 2007-ben 3 millió dolláros rézbányászati szerződést kötött Afganisztánban, 2011-ben pedig pekingi Nemzeti Olajipari Vállalat is belevágott egy afganisztáni beruházásba, melyből egyébként minimum 700 millió dolláros hasznot reméltek. 2012-ben egy helyi hadúrhoz hű fegyveresek támadták meg a kínai mérnököket az Amu Darja medencéjében, de ekkor még kitartott a beruházó: a program csak idén nyáron állt le, amikor az afgán hatóságok után Üzbegisztán is keresztbe tett az olaj hazaszállításához szükséges fejlesztéseknek.

Hamid Karzai és Hszi Csin-ping elnökök Pekigben - barátkoznának Forrás: AFP/Lintao Zhang

A kínaiakon kívül egyébként még két nemzet cégei szaglásznak Afganisztánban. India vasércben, Azerbajdzsán pedig kőolajban és földgázban lenne érdekelt, persze egyik ország cégvezetői sem öltek még annyit az afganisztáni termelésbe, mint kínai kollégáik.

Az amerikaiak távol maradnak

Az amerikai és az európai olajvállalatok inkább távol maradnak a nagy biztonsági kockázatot rejtő zónáktól, holott az afganisztáni háború elején a közvélemény épp ezekről a cégekről feltételezte, hogy a várható hatalmas haszon reményében pártolják a támadást. Hasonló helyzet körvonalazódik egyébként Líbiában is, a líbiai olajtermelést végző Nemzeti Olajvállalatból a háború óta inkább menekülni igyekeznek az amerikai cégek, mintsem elmélyíteni a kapcsolataikat az országgal. A texasi Marathon Oil például épp nyáron jelezte, hogy eladná a líbiai vállalatban birtokolt részesedését.