Nem indított markáns elmozdulással a budapesti tőzsde, egyelőre csak tapogatózik a BUX. A Mol és az OTP 0,4, illetve 0,1 százalékos drágulással kezdett, míg a Richter 0,4 százalékos mínusszal, a Magyar Telekom pedig egyelőre nem mozdult pénteki záróáráról. A Mol ezzel újra célba vette a 15 000 forintos szintjét.
A kispapírok közül az ANY Biztonsági Nyomda (+1,3%) és a Rába (+0,7%) ma is felfelé veszi az irányt nyitás után.
Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, a francia és a német parkett csökken, a londoni parkett pedig emelkedik nyitás után. Az amszterdami parkettet a Philips húzza fel. Két jelentősebb európai vállalat is jelentett reggel: