A hozamok szintje és iránya egyaránt az ellen szól, hogy növeljük kötvénypiaci kitettségünket - véli a Julius Baer befektetési bankház egyik vezetője.
"Jövőre a pokol vár ránk a kötvénypiacokon" - mondta el Bill Blain, a Mint Partners senior kötvénykereskedője. Blain szerint az idén nyáron megfigyelthez hasonló tőkemenekítés kezdődhet 2014-ben a kötvényeknél, ha a Fed egyszer megkezdi eszközvásárlási programjának csökkentését.
A kötvényárfolyamok zuhanása pedig nem azért fog bekövetkezni, mert a befektetők nincsenek felkészülve a tapírozásra, hanem azért, mert az történik, amikor elkezd visszavonulni a piacokat eltorzító "erő". Blain ezért azt tanácsolja, hogy vásároljunk most, és azonnal adjunk el, amikor a mélyrepülés kezdetének előszelét megérezzük.
A kötvénypiacok felfordulása globális méretű lehet, mivel a Fed QE3 programjának csökkentése nem csak az amerikai eszközök árfolyamát befolyásolja, hanem a többi kötvénypiacra is hatást gyakorol közvetetten.
Ugyanakkor egyes szakértők szerint lesznek olyan kötvények, melyek biztonságot nyújthatnak. A svájci UBS bankház szerint érdemes az eurózóna perifériája felé fordulni, azon belül is az olasz és spanyol kötvényeket keresni, mivel ezek az eszközök nagyon vonzónak tűnnek.
A spanyol és olasz kötvények még mindig magas hozamot kínálnak, viszonylag alacsony volatilitás mellett. Az olasz és spanyol tízéves hozamok 4 százalék körül mozognak a perifériaországok válságának enyhülésének köszönhetően.
Blain ezen túl arra számít, hogy az EKB elkezdi a héten "belengetett" LTRO-programot, és bevezeti a negatív kamatokat a bankok jegybanki tartalékaira, amiről már pletykáltak a múlt héten.
Korábban is lehetett olyan véleményeket hallani, hogy óriási veszteségek várhatnak a kötvénypiacra a közeljövőben a QE3 csökkentése miatt: