Ütős időszak a Magyar Telekomnál

Vágólapra másolva!
A második negyedéves elemzői várakozásokat minden soron megverte, az éves bevételi prognózist pedig megemelte a Magyar Telekom. A befektetőknek nem lehet okuk panaszra, így az igen nyomottnak mondható árfolyamszintekről akár egy felfele kör is kibontakozhat a jelentés hatására. Az eladósodottsági ráta azonban kinézett felfele a célsávból, ami az osztalék szintjével kapcsolatos aggodalmakat továbbra is fenntarthatja. A piac azonban már eddig is az 50 forintos osztalék jelentősebb csökkenését árazza, de a vállalat papírjai még így is vonzó (10 százalék feletti) osztalékhozammal kecsegtetnek. A gyorsjelentést követő sajtótájékoztatóról az alábbi cikkünkben olvashat bővebben: Maradna az energiapiacon a Magyar Telekom
Vágólapra másolva!

Minden fontos soron jobban teljesített a vártnál a Magyar Telekom a második negyedéves gyorsjelentés tanulsága szerint. A legnagyobb meglepetést a nettó eredmény terén szerezte a telekomcég, miután a profit több mint 7 százalékkal magasabb lett a Portfolio.hu által gyűjtött konszenzusnál, de az elemzők által elsősorban figyelt EBITDA is 3,5 százalékkal haladta meg a várakozást.



Javuló bevételi várakozások

A korábban várt stagnálással szemben már a bevételek növekedésére számít a menedzsment 2013 egészét tekintve, amit az alacsonyabb jövedelmezőségű rendszerintegrációs /IT szolgáltatások iránti kereslet növekedésével és a készüléket is tartalmazó előfizetői csomagok nagymértékű elterjedésével magyaráznak. Ezzel már másodjára javult a bevételek terén a menedzsment várakozása, hiszen májusig 3 százalékos zsugorodást sem tartottak kizártnak.

Legutóbbi EBITDA előrejelzésén nem változtatott a menedzsment, továbbra is 9-12 százalékos visszaesésre számítanak. Persze ne feledjük, hogy az év elején még "csak" 4-7 százalékos csökkenést vártak a Magyar Telekomnál, melyen az augusztus 1-jén emelkedő telefonadó terhei miatt kénytelenek voltak rontani.

Fontos befektetést eszközölt Macedóniában a Magyar Telekom, ugyanis 10,3 millió euró (mintegy 3 milliárd forint) fejében új 800 és 1800 MHz-es frekvencia blokkokat szerzett. Ennek köszönhetően az év végétől a 4G technológián keresztül szupergyors mobiladat szolgáltatást nyújthatnak a helyi piacon.

Forrás: Origo

Bajban az osztalék

41,8 százalékra emelkedett a nettó eladósodottsági ráta, ami mindenképpen kedvezőtlen hír az osztalék fenntarthatóságára nézve. A menedzsment célja, hogy a mutató értékét a 30-40 százalékos tartományban tartsa, ennek fényében az várható, hogy a vezetés az elmúlt években megszokott 50 forintos osztalék visszavágása mellett teheti le a voksát.



Az osztalék fenntarthatóságával kapcsolatban egyre pesszimistábbak az elemzők. Már az előző gyorsjelentéskor látszódott, hogy a szakértők nem tartják reálisnak az 50 forintos osztalékot az elkövetkezendő évekre. A Bloomberg által gyűjtött legfrissebb konszenzus szerint jövőre 42, míg egy évre rá 38,3 forintos osztalékot valószínűsítenek az elemzők, ugyanakkor a legpesszimistább várakozás szerint 30 forintos osztalék sem zárható ki.



Örömteli viszont a negyedév

7,9 százalékos árbevétel növekedésről számolt be éves alapon a Magyar Telekom, ami az energiaszolgáltatás, a mobil készülékértékesítés, valamint a rendszerintegrációs/IT bevételek bővülésének köszönhető. A 159,9 milliárd forintos értékesítési adat közel 4 százalékkal haladja meg az elemzői konszenzust, ráadásul a legoptimistább előrejelzést is sikerült túlteljesíteni.



A negyedév során 5,3 milliárd forintos különadó fizetési kötelezettsége keletkezett a Magyar Telekomnak. Az összeg teljes egészében a telefonadóhoz köthető, ugyanis a 2013-as közműadót egybe, az első negyedévben számolta el a társaság.

A menedzsment megerősítette legutóbbi, júniusi várakozását, hogy a telefonadó idén 25 milliárd forintos terhet jelenthet a telekomcég számára. Korábban 20 milliárd forintos kiadás volt tervben, ám a kormány augusztus 1-jétől nem magánszemélyek esetében megemeli a telefonadó percenkénti, és SMS/MMS-enkénti díját, valamint az adó havi maximális mértékét is növelte.



A 49,8 milliárd forintos EBITDA-val szintén pozitív meglepetést szerzett a telekomcég, ugyanis 3,5 százalékkal sikerült túlszárnyalni a konszenzust. Ennek nagy része a várttól jóval kedvezőbb értékesítési adatnak tudható be. Némiképp árnyalja az eredményt, hogy az év első felét tekintve 12,3 százalékkal zsugorodott az EBITDA, ami kis mértékben ugyan, de meghaladja a menedzsment által várt visszaesés ütemét.

Bár a 31,7 százalékos EBITDA margin csupán minimális mértékben tér el az elemzői várakozástól, éves alapon mégis jócskán romlott a jövedelmezőség, ugyanis egy éve még 34,1 százalékon állt a ráta. Ennek hátterében az áll, hogy nőtt az alacsonyabb jövedelmezőségű energia kiskereskedelmi, készülékértékesítési és rendszerintegrációs/IT bevételek hozzájárulása, amit azonban részben ellensúlyozott a működési költségek, illetve az EBITDA-t terhelő adók csökkenése.

Forrás: Origo

A 12,2 milliárd forintos profit több mint 7,1 százalékkal szárnyalja túl az elemzői konszenzust, ráadásul éves alapon is növekedést mutat a nyereség. Mindez elsősorban a 10,4 százalékkal magasabb pénzügyi eredménynek tudható be, amit az euróval szemben erősebb forint, illetve a fizetett kamatok csökkenése is támogatott.

Merre tovább?

Rövid távon kedvező fogadtatása lehet a várttól jóval erősebb gyorsjelentésnek, amit az is segíthet, hogy a menedzsment idén már másodjára javított bevételi előrejelzésén.

Hosszabb távon viszont az osztalékcsökkentést erősíti, hogy a nettó eladósodottsági ráta már az első félévben kilépett a menedzsment által meghatározott 30-40 százalékos sávból. Ráadásul a jövedelmezőség javulása sem várható a közeljövőben, a vezetés az EBITDA terén továbbra is jókora visszaesésére számít, amit az első félév 12,3 százalékos visszaesés is alátámaszt.

Ugyanakkor a Magyar Telekom részvénye még mindig 10 százalék feletti osztalékhozammal kecsegtet az elemzői osztalékvárakozások alapján, ráadásul a 10 éves magyar államkötvény hozamához képest még mindig 4 százalék feletti prémiumot kínál.

A Magyar Telekom árfolyama

Forrás: Origo

A Magyar Telekom az Investor.hu-t kiadó Origo Zrt. százszázalékos tulajdonosa.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!