Mese a büszke bankról, amelyik dehogy fogja törni magát

"...egy adott munkakörhöz vagy feladathoz szükséges nyelvismeret megszerzéséhez csakis a céltudatos nyelvtanuláson át vezet az út..."

Hogyan veszítette el az ismert nemzetközi pénzintézet – ettől kezdve isnep – kiemelten stabil, nekik még informatikus munkát is vállaló ügyfelét 17 év után, avagy hogyan romlik egy bank szolgáltatása arra a szintre, ahol már a lojális ügyfél is otthagyja?

Egyszer volt, hol nem... Forrás: Deutsch mit Comics

Egyszer volt, hol nem volt, éldegélt Közép-Európa egy varázslatos fővárosában egy éles eszű fiatalember, akinek tavaly nyáron levelet hozott a posta. A levélben az állt, éles eszű fiatalember számlavezető bankjánál megszűnik az általa választott számlatípus, év végéig fáradjon be egy fiókba, rendelkezzen. Decemberben valamivel erélyesebb figyelmeztetés érkezett az isneptől. De nem a számlatípus okán. Éles eszű fiatalembernek megszűnt az elektronikus bankhozzáférése, nem működött a régi júzerkódja.

Beballagott hát éles eszű fiatalember az isnep Tűzvíz utcai fiókjába, hogy ismét tudjon elektronikusan bankolni. Egy órányi papírmunkával már hipp-hopp meg is kapta az új hozzáférést, jelszó helyett tokent, az anonim felhasználónév helyett pedig egy, a számlaszám közepéből sikeresen gyártott új azonosítóval. Ejha, biccentett magában az éles eszű fiatalember, ott, ott, rendszerbiztonság.

Hanem éles eszű fiatalember figyelmét épp szakmai gondjai terelték el. Ne kerteljünk, a számlatípus problémájáról trehány felhasználókat megszégyenítő hanyagsággal elfeledkezett. Nem is jutott eszébe néhány hétig, amikor egy gyanútlan téli délután közölte vele az épp kiválasztott ATM, hogy nincs elég pénz a számláján. Az isnep ugyanis minden pénzét átemelte a sajátjára, mert éles eszű fiatalember nem rendelkezett.

Fáradságot nem kímélve felkereste a Tűzvíz utcát. Újabb órát és két kiló papírt követően lett újra számlája, méghozzá változatlan főszámon, módosult alszámlával, ami az utolsó 8 karaktert jelenti. Kafa, lazulás, gondolta éles eszű fiatalember. Ám ez a kis módosítás érvénytelenné tette a hitelkártyáját is, jóllehet azt még február végéig használhatta volna. Amire éles eszű fiatalember onnan jött rá, hogy nem sikerült fizetnie egy domainért, ami persze aznap járt volna le, és evidensen csak elektronikusan teljesíthető. Hát jó, mondta, beballagott ismét, igényelt, ahogy kell.

Az isnep alkalmazottja a fejkendőjéhez kapott, de hát már nem létezik isnepnél Mastercard, mondta, éles eszű fiatalember érje be a Visával, amivel persze kicsit nehezebb Ázsiában, de cserébe sokkal jobb Ámerikában. Éles eszű fiatalember megértette, de, tette hozzá, ő pillanatnyilag itt tevékenykedik, és jobban szereti Ázsiát. Majd kiküldik postán, felelte az alkalmazott. Másfél hétnél többet nem kell várni, ígérte.

Éles eszű fiatalember olyan társasházban lakik, amelyhez összesen egy postaláda tartozik. Mivel a borítékon csak a címet tüntették fel, még szerencse, hogy nem kukázták a szomszédok, gondolta magában, amikor végre megkaparintotta a borítékot. Örült a félsikernek, a PIN már megvan, helyes, a kártya majd csak érkezik.

Egy hét múlva boldogan vette kézhez a küldeményt. Alig három hét telt el, gondolta torkában dobogó szívvel, magához szorította a kis plasztik lapot, és bevágta a kódot. Mivel síelni indult családostul, próbálta az évtizede bevált és változatlan e-bankon aktiválni. Csakhogy az oldal nem kínált erre lehetőséget. Hát jó, gondolta, kártya nem visz, most a síelés a fontos. Amikor visszatért, boldogan ment volna használatba venni, a PIN-kódhoz tartozó levélben azt írta isnep, ügyeljen, hogy az első pénzfelvétel a bank saját ATM-jénél történjen. Éles eszű fiatalember elballagott a Tűzvíz utcába. ATM megtalál, kártya bedug, PIN elfogad, hurrá, pénzfelvét kiválaszt, összeg megad – így mesélte a barátainak este a vendéglátóipari egységben –, néhány enter után azonban villámcsapásként érte az ATM értesítése: „Az Ön kártyáját a Bank utasítására bevontuk!”

Itt egy magyar és angol szitokszavakból fuzionált, hosszú mondat következett. Ezután éles eszű fiatalember habzó szájjal rárontott az isnep alkalmazottjára. Az ügyintéző abban látta a probléma lényegét, hogy éles eszű fiatalembernek nincs aktivált kártyája. Hát nincs is, felelte ő, mert azon a remek PIN levélen nem szerepelt leírás, az e-bankon nem is volt lehetőség az aktiválásra... „De miért nem hívta az IsnepAllDayAllNight szolgáltatásunkat?”, tudakolta a sápadt alkalmazott. Csakhogy éles eszű fiatalember akkor már sokadik éve nem tudta átverekedni magát a versmondó lányon, ezért ezzel az opcióval nem is számolt. A megnyugtató „Megnézzük, mit tehetünk” után alkalmazott és két másik dolgozó elvonult tanakodni. Ezzel a megoldással tudtak előállni: „Sajnos nem tudjuk a kártyáját visszaadni, kérem, rendeljen újat.” Újabb lenémított fúzió után így szólt a hangos kérdés: „Az mennyi idő?” Hát ismét másfél hét. Addig vegyen fel pénzt a pénztárban.

Így ment a levesbe tizenhét év ügyfélmonogámia, aktív használat, és tisztes, alapos IT-munka az isnepnek. Így bizonyosodott be, milyen kártékony, ha a telefonos szolgáltatás használhatatlan, a kártyaigénylés igénybevehetetlen, az ATM aktiválás pedig nem létező opció. Legalább az emberi tényező megmenthetné a helyzetet.

De nem. Azt elvitte a cica. Csakúgy, mint a bizalmat. Ennyi a mese, kedves gyerekek!