A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Varga: Remekül teljesítettünk az előző negyedévben

Vágólapra másolva!
2,5 százalékkal növekedhetett az előző negyedévben a magyar gazdaság, írta Varga Mihály a Financial Times-ban.
Vágólapra másolva!
  • A nemzetgazdasági miniszter szerint ez főleg a feldolgozóipar megközelítőleg 10 százalékos növekedésével magyarázható.
  • Varga Mihály kiemelte továbbá, hogy tekintve a harmadik negyedévben látott 1,8 százalékos növekedést, a magyar gazdaság láthatóan a fenntartható növekedés útjára lépett, és a jelenlegi talpra állás jóval egészségesebb szerkezetben zajlik, mint a korábbiak.
  • Idén pedig folytatódhat Varga szerint a növekedés, 2 százalékos bővüléssel számol a nemzetgazdasági miniszter, a hiány pedig továbbra is 3 százalék alatt maradhat (várt deficit: 2,9 százalék). Az infláció Varga szerint 1,4 százalékos lehet.
  • Varga Mihály hozzátette még, nem várható változás az adórendszerben, így feltehetően nem a különadókkal kapcsolatban sem lesznek módosítások.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!