A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNÖzbas Szofi
12:30CselgáncsCatherine Beauchemin-Pinard-Szofi Ozbas
HUNUngvári Attila
12:35CselgáncsMatthias Casse-Attila Ungvari
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A vártnál erősebb évet zárt 2013-ban a francia Renault, a cég több fontos kategóriában is hozta az elemzők várakozásait.
Vágólapra másolva!
  • Az egyszeri tételek hatásaitól tisztított üzemi eredmény 1,24 milliárd euró lett, miközben az elemzők csak 1,06 milliárd eurót vártak.
  • Bár az árbevétel tekintetében minimálisan elmaradt a Renault a várakozásoktól, még így is 0,5 százalékkal növekedett éves alapon, és 40,9 milliárd eurót tett ki.
  • A Renault ráadásul azt is bejelentette, hogy az elmúlt három évben 2,5 milliárd eurós szabad készpénzáramlást ért el a társaság, ami meghaladja a korábbi 2 milliárd eurós terveket.
  • Idén pedig már az autógyártás divízió is pozitív szabad készpénzáramlást érhet el, az árbevétel pedig a következő három évben éves szinten 50 milliárd euróra is emelkedhet.
  • Az autógyártó pedig 2017-re szóló terveiben már a működési nyereség 5 százalékra való emelését is kitűzte, ami a jelenlegi 3 százalékról optimista kilátásnak számít.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!