Soroksáron épül az új IKEA-áruház

Vágólapra másolva!
Két év múlva a netről is lehet majd IKEA bútort rendelni, miközben megépül a harmadik áruház is.
Vágólapra másolva!

A XXIII. kerületben, Soroksáron épülhet a harmadik magyarországi IKEA-áruház – derült ki a világ legnagyobb lakberendezési láncának keddi sajtótájékoztatóján. A Pénzcentrum.hu szerint az is kiderült, hogy 2016-ban indulhat a házhoz szállítással egybekötött online vásárlás.

Tavaly 1 százalékkal többen vásároltak az áruházakban, és 2,5 százalékkal többet hagytak a pénztárakban. Az IKEA a következő évekre is jó teljesítményt, növekvő árbevételt és növekvő piaci részesedést vár. A tervek szerint a jelenlegi 21,9 százalékos piaci részesedést 25 százalékra akarják növelni. Ennek érdekében az árakat is csökkentik, a regionális ügyvezető igazgató, Marek Feltl szerint átlagosan 1 százalékkal lesznek olcsóbbak idén az IKEA-termékek.

A soroksári új áruház mellett a budaörsit is felújítják 4 millió euróból (1,2 milliárd forint). Fejlesztik a gyerekmegőrzőt, megduplázzák az étterem területét, és a felső szintet teljesen átépítik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!